FarmR

Hightech időjárás-állomás termelők részére

A FarmR mobil időjárás-állomásokat és kártevő-monitorozó rendszereket fejlesztett kifejezetten mezőgazdasági termelők számára. A mobilapplikáción keresztül lekövethető adatok révén a gazdák racionalizálni tudják a termelésüket és az egyes munkafolyamatokat. A FarmR ötletét személyes tapasztalás szülte, és a kezdeti egyetemi projekt mára hétfős csapattá bővült. Az ötletgazdával és tulajdonossal, Kiss Norberttel beszélgettünk.

Honnan jött az ötlet?

Úgy hozta az élet, hogy tavaly év elején át kellett vennem két-három hónapra édesapám kis agrárvállalatának a vezetését. Ekkor számos nehézséget a saját bőrömön tapasztaltam. A termelőknek egyszerre több fronton helyt kell állniuk. Gazdasági döntéshozók, biológusok, kémikusok, növényorvosok, cégvezetők egy személyben. Emellett kint vannak a gépeknél, járják a területüket, és figyelik, hogy milyen munkafázis következik. Az említett helyzetben jött az ötlet, hogy egy saját, könnyen telepíthető, kis méretű időjárás-állomás mennyire megkönnyítené a dolgunkat, főként a munka szervezését, amivel időt és pénzt is meg lehetne takarítani.

Ezután indítottuk el egyetemi projektként a FarmR-t, melyben most heten dolgozunk.

Mit takar pontosan a Kroo?

A Kroo egy telepíthető, teljesen saját fejlesztésű időjárás-állomás, kifejezetten mezőgazdasági termelők számára tervezve. Általános probléma, hogy a gazdáknak így is rengeteg a teendőjük, miközben az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, és legnagyobb mértékben ez határozza meg a termelésnek a sikerességét. A termelőknek folyamatosan figyelniük kellene a tábláikat, amire nincs lehetőségük.

Ha telepítünk egy-egy időjárás-állomást a táblák mellé, rengeteg munkát megspórolhatunk, és hatékonyabb lesz a szervezés is. Ahelyett, hogy a termelők kimennének nyolc-tíz különböző táblára ellenőrizni a vetés előtti talajhőmérsékletet vagy más méréseket végezni, előveszik a telefonjukat, és a mi megoldásunk segítségével leolvassák az összes kívánt adatot.

FarmR Kroo időjárás állomás
A Kroo időjárás-állomás kívül-belül saját tervezésű és kivitelezésű.

Mit tud most mérni a Kroo?

Minden gazda olyan állomást állít össze magának, amilyenre szüksége van. A legegyszerűbb felszerelés csak csapadékot mér. Van, akinek csak arra van szüksége, hogy tudja, hogy ki tudja-e küldeni a gépeket a területre. A másik véglet a funkciók legszélesebb köre: csapadék, hőmérséklet, páratartalom, nyomás, levélnedvesség, talajnedvesség, talajhőmérséklet 80 cm-ig, 8 mélységi szinten.

Korábban is léteztek időjárás-állomások, a ti fejlesztésetek miben tud többet ezeknél?

Igen, eddig is léteztek ilyenek, de az a probléma velük, hogy nem gazdáknak tervezték őket. Inkább tudományos célra, egyetemeknek, kutatóknak. Ezért az áruk is borsos: 400–600 ezer forintba kerül belőlük egy. Ilyen áron nem költséghatékony, nem alkalmas arra, hogy kihelyezzék minden tábla mellé. Valamint az agronómusoknak rossz a tapasztalatuk velük. Nem könnyű karbantartani őket, lemerülnek, nehézkes a használatuk is. Az eszközünk tervezésében figyelembe vettük ezeket a tapasztalatokat. A miénk jól variálható, kompakt, sokat tudó állomás, és a fejlesztéseinknek köszönhetően a belépő árat is le tudtuk vinni 80–100 forintra. Ellenáll az időjárásnak, és azután, hogy kihelyeztük, 3 évig még csak elemet sem kell benne cserélni, csupán nézni az adatokat az applikáción keresztül.

Kiknek ajánljátok, milyen nagyságú terület fölött térül meg a használata?

Egy egyszerűbb állomás annyiba kerül, mint 1 hektár terület alapú támogatása. Szántóföldi kultúra esetében azt szoktuk mondani, hogy 10 hektár fölött már megéri a tábla mellé időjárás-állomást telepíteni. Gondoljunk bele abba, hogy egy távoli táblához elindítunk egy traktort 400 liter permetezőszerrel, és csak ott derül ki, hogy vizesek a levelek, ezért nem lehet permetezni. Időt pazarlunk, amíg várjuk, hogy megszáradjanak a levelek, ha pedig feleslegesen megy ki egy traktor, oda-vissza jóformán már az üzemanyagköltség visszahozza a Kroo árát.

FarmR Kroo időjárás állomás
Kroo időjárás-állomás: mindegy, hogy a terület melyik részére kerül, méri és küldi az adatokat a termelőnek.

Távolabbi vagy elszórt parcellák mellé akár ennél kisebb terület esetén is megéri telepíteni. Továbbá intenzívebb kultúrákban, például szántóföldi zöldségtermesztés esetén, ahol nagyobb a hektárköltség, akár már 1–2 hektártól is érdemes. Ilyen esetben ajánlunk talajszenzort, amellyel a talaj vezetőképességét is monitorozhatjuk, ezáltal a tápanyagtartalomról is képet kapunk.

Mennyire kíván szaktudást az eszköz telepítése és az adatok értelmezése?

Minden termelő követ valamilyen időjárás-ellenőrző oldalt. A mi platformunk adatainak az értelmezése semmivel sem kíván nagyobb szaktudást, mint az említett egyéb oldalakon olvasható információké. A telepítéséhez pedig le kell verni egy oszlopot, és be kell hajtani pár csavart. A tervezett fejlesztéseink eredményeként ez a művelet tovább egyszerűsödik majd.

Mennyire egyedi a terméketek itthon, illetve Európában?

Egész Európában egyetlen versenytársról tudunk, aki hasonló árkategóriában árul időjárás-állomást. Egy holland termékről van szó, amely Kelet-Európában nem is igazán működik, mivel LoRa technológiát használ az adatok átjátszásához. Tehát gyakorlatilag rádión kommunikál. Nálunk, illetve a Benelux államokon kívül azonban nincs kiépítve széles hálózat. A mi állomásainkkal a kommunikáció NB-loT-on keresztül történik, amit teszteltünk, és bárhová mentünk az országban, mindenhol van lefedettség.

Tudtok majd időjárás-előrejelzést is adni?

Az interneten is elérhető időjárás-előrejelzésekkel az a probléma, hogy pár településen van csak állomás, és az ott kapott adatok alapján interpolálják le a többi területre, hogy milyen idő várható. Ezért nem lehetnek pontosak. Jelen pillanatban a Kroo még nem közöl előrejelzést, de a következő lépésben az is elérhető lesz. Mivel az összes eszköz internetes kapcsolatban áll, és küldik az adatokat, az a célunk, hogy az összes adat alapján pontos előrejelzést adhassunk.

Van egy másik terméketek is, a Fynn rovarcsapda. Erről mit lehet tudni?

A Fynn egy rovarfigyelő rendszer, amely még kísérleti eszköz, de már ki lehet próbálni. A rovarmegfigyelést a termelők általában úgy végzik, hogy a táblák közelében kifeszített ragacsos lapokon összegyűlt rovarok mennyiségét és fajtáját elemzik. Ez szintén élőmunka, igényes feladat, ebben segítünk mi. A Fynn is ragacsos fóliát használ, amelyet folyamatosan rögzít kamerával. Így ahelyett, hogy két-három naponta kimennénk nézegetni a sárga lapot, naponta kétszer automatikusan megkapjuk a friss adatokat online. A klímaváltozás hatására sokat változott, hogy mikor milyen kártevők szaporodnak el, így fontos területen ad segítséget a Fynn.

Ezt az eszközt azonban alapvetően nem a gazdáknak szánjunk, ezért nem is értékesítjük. A rovarok figyelésében többnyire kutatók vagy nagyobb külföldi termelők és növényvédelemmel foglalkozó cégek érdekeltek.

FarmR Fynn rovarcsapda
Fynn rovarcsapda segítségével a kártevőket lehet monitoringozni.

Mik a terveitek?

Említettem, hogy jövőre már mi is használható időjárás-előrejelzést szeretnénk biztosítani, amely műholdas képet is közöl. Ezenkívül az itthoni piacon túl célunk kilépni az európai piacra is. Nyugat-Európában, ahol intenzívebb, költségesebb, de egyben költséghatékonyabb is a termelés, jó lehetőségeink vannak. A miénkhez hasonló eszközökre jelentős az igény.

Végső célunk, hogy beterítsük Európát a könnyen elérhető időjárás-állomásainkkal, és ezekre az adatokra támaszkodva sztenderd időjárás-applikációvá váljunk a mezőgazdasággal foglalkozók számára.

Fotók: FarmR

Ha tetszik a FarmR története, szavazz, hogy a hónap közönségdíjasa lehessen!

search icon