Fényszennyezés miatt nem látjuk a csillagokat
Fényszennyezés miatt nem látjuk a csillagokat

Egy német kutatócsoport arra volt kíváncsi, hogy mennyiben játszik közre többek között az utcai világítás a fényszennyezésben, és meglepő eredményre jutottak.

A kutatás célja az volt, hogy megtudják, melyek az éjszakai eget szennyező mesterséges fények fő forrásai. A vizsgálathoz az amerikai Tucsonban 10 éjszakán keresztül vizsgálták műholdakkal a várost, miközben a közvilágítást elhomályosították.

A kísérletből kiderült, hogy az utcai lámpák szerepe minimális, mert a fényszennyezés legnagyobb részéért a reklámtáblák, a reflektorok, a megvilágított épületek, a homlokzati világítás, a parkolók és stadionok tehetők felelőssé.

Műholdas megfigyelések szerint évente 2%-kal nő az mesterségesen megvilágított területek nagysága a bolygón. A Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség szerint, a mesterséges fény 35%-a veszik kárba, azaz világítja meg az égboltot azáltal, hogy a forrása nem megfelelően telepített.

Ennek nyomán pedig az emberek túlnyomó többsége soha nem láthatja a természetes éjszakai égboltot. Még nagyobb probléma, hogy az éjszakai fény hatással van az alvásunkra és ezáltal az egészségünkre.

Amellett, hogy az éjszakai életmódot folytató állatok viselkedésére is kihat, megzavarhatja a vándorló madarakat és a rovarokat is. A kutatás vezetője, Dr Cristopher Kyba szerint a fényszennyezés egy olyan probléma, amelyet egy kis odafigyeléssel és a cselekvésre való hajlandósággal sikerülhet radikálisan lecsökkenteni.

Forrás: bbc.com

search icon