Hulladékból érték?
Hulladékból érték?

Ismét újrahasznosító foglalkozások az EKF régióban! Immár harmadik éve találkozhatunk a HybridCycle fenntarthatósági ügynökség újrahasznosító kézműves foglalkozásaival a térség rendezvényein, fesztiváljain és kiemelt programjain.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa keretében megvalósuló Tiszta Balaton, tiszta művészet programsorozat egyik fontos célkitűzése a zöld életmód lehetőségeinek bemutatása és a környezettudatos gondolkodás erősítése, a fiatalok körében is kiemelten. Bár a workshopok elsősorban így fiatalabbaknak szólnak, a kicsit idősebbek számára is bőven nyújt újdonságot és szórakozást a közös alkotás. A foglalkozásokon az upcycling – vagyis az értéknövelő hasznosítás – jegyében új értéket és funkciót adhatunk a rég nem használt tárgyaknak, eszközöknek és anyagoknak.

Minden eseményre egyedi megoldásokkal készülünk, és igyekszünk a lehető legjobban a program tematikájához vagy épp adottságaihoz igazítani a foglalkozást. Többek között ez is lehetővé teszi, hogy együttesen még jobban erősítsük a központi témát, vagy épp a közös célt, a fenntarthatóság üzenetét

– mondta el a HybridCycle csapata.

A foglalkozások és a felhasznált anyagok palettája széles: a repertoárban megtalálhatunk például műanyag palackokat és kupakokat újrahasznosítható workshopot, épülethálót és molinót átalakító eseményt, törött, kopott vagy már nem használt háztartási eszközöket hasznosító foglalkozást és a különböző textil és táska gyártási hulladékok sorsát is tovább gondolhatjuk ezeken az alkalmakon.

A fenntarthatóság jegyében nem csak hulladék alapanyagú foglalkozásokat hoznak el a szervezők, hanem a helyi értékeket erősítő, környezetbarátabb anyagokat felhasználó és a hosszútávú gondolkodást fejlesztő workshopokat is. Bepillanthatunk velük például a fenntartható várostervezésbe, a természetes alapú kerámiák világába és a környezeti problémákkal más kreatív utakon is foglalkozhatunk.

Az idei workshop szezont Nagyvázsonyban, az Eger-Víz Napok keretében nyitotta meg a csapat, ahol vízi élővilág és a folyómenti környezet megóvása került a középpontba, így a színes pet palackok kis díszekké, fülbevalókká és kitűzőkké alakítása is más értelmet nyerhetett. A veszprémi, három hétvégét átfogó GyereKert progamon pedig régi úszógumikból és matracokból készíthettek a résztvevők fenntartható partidekort a Fűzd Újra! matracmentő workshopon, valamint tavaszi motívumokkal hangolódhattak a jó időre a Kultúrmáz kerámiafestő foglalkozáson.

A szezon folytatásában több régiós eseményen és fesztiválon is találkozhatunk még a kreatív foglalkozásokkal és programokkal – árulta el a szervező csapat, így érdemes nyitva tartani a szemünket.

További részletek és friss programok a HybridCycle közösségi oldalain találhatók.

(HybridCycle)

search icon