Íme, az idei dióprognózis
Íme, az idei dióprognózis

A tavalyi aszályos évet követően a 2023-ban a közepesnél jobb diótermés várható, amely mennyiségben is, sokkal inkább azonban minőségben jelent majd előrelépést.

A FruitVeB beszámolója szerint, Somogyban már a héten megkezdődött a betakarítás, és az első tapasztalatok szerint mind a gyümölcsméret, mind a beltartalom (jól kitelt gerezdek), színeződés (szép világosbarna) jónak mondható. A tavaszi fagyok idén nem okoztak károkat, a tavalyi 250 mm helyett idén 615 mm csapadék pedig jótékonyan érezteti hatását, viszont a sok eső egyben növényvédelmi problémákat is okozott. A csapadék döntő része a dió fejlődésének fontos fázisaiban érkezett. A dióburok-fúrólégy nagyüzemi körülmények között nem okozott gondot, de a baktériumos fertőzésekkel meg kellett küzdeni, amiben az egyre szűkülő szerválaszték sem segítette a termelők munkáját.

Vas megyében sem voltak tavaszi fagyok, és bőséges virágzást követően jó volt a kötődés is. A csapadékos tavasz és nyár miatt szépen ki tudtak telni a szemek a csonthéj kialakulásáig, ezért egyrészt nagyon sok dió van a fákon, és ezek is nagy méretűek. A hét vége felé kezdődik a betakarítás, és nagyüzemi körülmények között egészen biztos, hogy kiváló termés várható, mert itt szervezett növényvédelemmel úrrá tudtak lenni a bakteriális fertőzéseken, legfeljebb 5-8 százalékos veszteség várható, ami ilyen termés mellett belefér. A sok csapadék miatt azonban a szórványdiósokban a Xanthomonas és a dióburok-fúrólégy már most befeketítette a diót – a szórványdiósok aránya Vas megyében megközelíti az 50%-ot.

Szabolcsban a tavaszi fagyok a mélyebben fekvő területeken is csak a fák alját érték el, nagyobb károkról nem érkezett jelentés, és ebben a régióban a dióburok-fúrólégy az árutermelő ültetvényeken nem okozott jelentős problémát. A bakteriális betegségek a sok csapadék miatt itt is jelen voltak, de fegyelmezett növényvédelemmel kivédhetőnek bizonyultak. Itt is jövő héten kezdődik majd a betakarítás. A gyümölcsméret kedvezően alakul, különösen a tavalyi apróbb termést követően, ilyen szempontból kétségtelenül optimális volt az időjárás.

Fotó: FruitVeB

A hazai 9385 hektáros diótermő terület közel 50%-a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, 10%-a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, míg 15%-a a Dunántúl déli részén (Somogy, Vas és Zala vármegyékben) található.

(FruitVeB)

search icon