Illegális hulladéklerakó okozta a sokáig terjedő bűzt Balatonfőkajárnál
Illegális hulladéklerakó okozta a sokáig terjedő bűzt Balatonfőkajárnál

Az elmúlt hetekben áradó bűz egy Balaton-közeli, balatonfőkajári elhagyott homokbányába hordott, égni kezdő, feltételezhetően illegális hulladék miatt keletkezett Somogy és Veszprém vármegye határában. A helyiek szerint hűtőket, mosógépeket, mindenféle lomot hordhattak az aljára.

A helyiek közül többen felháborodtak az eseten, ugyanis szeles időben még elviselhetetlenebb a levegő a településen, és olykor még zárt ablakon keresztül is érezni lehet a szagokat.

Hulladéklerakók rekultivációja napelemekkel

Takács Károly Béla Balatonvilágos polgármestere a Sonline.hu megkeresésére elmondta, a bűz Balatonfőkajár területéről, egy régi homokbányából terjed, mely egy helyi szövetkezet tulajdonában van. „Ez a hatalmas gödör a Balaton partjától légvonalban nagyjából 400-500 méterre található” – fogalmazott a település vezetője. Az elmúlt héten, pénteken voltak kint a tűzoltók a helyszínen, mert a föld alatt valami égett. Rengeteg, több köbméternyi vizet locsoltak a lyukba, hogy eloltsák a tüzet.

Hétfőn reggel elmentem megnézni a területet, de még mindig olyan furcsa szagok terjednek a levegőben. Mondjuk sokkal jobb a helyzet, mint az elmúlt napokban. Nagyon elviselhetetlen szagok lepték el a településünket

– tette hozzá Takács Károly Béla.

Egy helybéli annyira megelégelte az elviselhetetlen bűzt, hogy panaszt is tett emiatt a Veszprém-Megyei Környezetvédelmi Hatóságnál. A lakossági felháborodás után, úgy néz ki ezúttal gyorsan intézkedtek az illetékesek is, és ledózerolva, elfedték az égő szeméthegyet. Annyi a pozitívum benne, hogy legalább már nem füstöl, miután már nem kap levegőt a mélyben izzó odahordott hulladék.

Mérföldkő előtt áll a hazai hulladékgazdálkodás – Podcast

A lefedett szeméthegyről a Szeretlek Balatonaliga Facebook csoportba töltöttek fel drónnal készült képeket és videókat kedden, és itt a hozzászólók szerint ez a rögtönzött megoldás nyilvánvalóan átmeneti kell, hogy legyen, hiszen csak elfedték a problémát – vetette fel egyikük.

Hűtőket, mosógépeket, mindenféle lomot hordtak az aljára, rétegezve van a lom, hulladék, rajta zöld hulladék és földdel befedték” – írta egy másik kommentelő.

Ami még pozitívum és a felvételen nem látszik, hogy a bejáratot teljesen lezárták a föld-gát mögött egy plusz kerítéssel” – számolt be róla egy harmadik hozzászóló.

A hulladéklerakóról készült drónfelvétel ITT tekinthető meg.

(Forrás: hirbalaton.hu)

search icon