Innovatív megoldás a teherhajózás zöldítésére
Innovatív megoldás a teherhajózás zöldítésére

A Maersk tervei szerint több száz offshore töltőállomást hoznának létre világszerte, melyek elektromos árammal látnák el a hajókat, miközben azok a kikötőn kívül, a nyílt tengeren várakoznak.

A megoldástól a Maersk azt várja, hogy a szén-dioxid-kibocsátás és a légszennyezés is mérséklődik majd. Ahogy a Reuters írja, a cég ezzel arra törekszik, hogy csökkentse a kibocsátását annak a napi nagyjából 3 500 kereskedelmi hajónak, mely a kikötők közelében várakozva fűtőolajat éget el az energiatermeléshez.

A cég számításai szerint a kisebb kereskedelmi hajók napi 3–5-, míg a nagyobb konténerszállítók akár 10 tonna üzemanyagot is elfogyasztanak az üresjárat közben.

Az új technológiát, mely lehetővé teszi a hajók töltését a tengeren történő horgonyzás közben, a cég egyik leányvállalata, a Stillstrom fejlesztette ki. A töltéshez szükséges áramot a szárazföldről vezetik a bójához.

Cégcsoport jelenlegi célja, hogy 2028-ig a világ 100 kikötőjébe telepítsen ilyen bójákat. Ezzel akár évi 5 millió tonnával csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátás, miközben a lég- és zajszennyezés is mérséklődhet.

Tudjuk, hogy a levegőszennyezés nagy probléma a városi területekhez közeli kikötőkben. Ezek a bóják lehetővé teszik majd a hajók számára, hogy leállítsák a motorjaikat. A célunk az, hogy a hajók fosszilis tüzelőanyagok helyett zöld energiát használjanak, miközben várakoznak.

– mondta Sebastian Klasterer Toft, a Stillstrom menedzsere

Az első kísérleti bóját még idén vízre bocsájtják egy tengeri szélerőmű közelében, hogy teszteket hajthassanak végre. (Reuters)

search icon