Itt az ideje a hajózás zöldítésének
Itt az ideje a hajózás zöldítésének

A hajózás a világ szén-dioxid kibocsátásának 3%-át adja, az ágazat pedig folyamatosan növekszik, így 2050-re ez a szám akár a 17%-ot is elérheti majd.

A világ legnagyobb hajózási cége, a dán Maersk is érezte, hogy lépnie kell, ennek megfelelően bejelentették, hogy 2023-ban, a korábbi tervnél korábban indítják a világ első szén-dioxid semleges járatukat. Az új hajók üzemanyagát megújuló növényi forrásból állítják majd elő.

A hajózási vállalatokon egyébként egyre nagyobb a nyomás, néhány hónapja az iparág legfőbb szabályozó szervezetét azzal vádolták, hogy dekarbonizációs iránymutatásaik nem elég ambiciózusak. A Maersk állítása szerint ennek nincs köze a bejelentésükhöz.

Søren Skou, a cég vezérigazgatója szerint lépésük felgyorsítása mögött a fenntartható ellátási láncok iránti növekvő kereslet áll. Emellett szeretnének utat mutatni a logisztika más globális szereplői számára a szén-dioxid mentesítésben.

Arra törekszünk, hogy 2050-ig szén-dioxid-semleges flottával rendelkezzünk, amely nagyon ambiciózus terv volt, amikor 2018-ban bejelentettük. Ma úgy látjuk, hogy ez egy kihívást jelentő, de megvalósítható cél.

–tette hozzá a vezető

A hajózási ágazat zöldítése azért létfontosságú, mert az iparágban használt fűtőolajok a fosszilis tüzelőanyagok egyik legkárosabb válfaját képezik. Ezeket alacsony minőségű nyersolajból állítják elő, amely még ahhoz is gyenge, hogy más járművek számára használható finomított üzemanyagot állítsanak elő belőle. Ezzel együtt a globális fűtőolaj-kereslet több mint felét a hajózás adja.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon