Jövőre Budapesten lesz Közép-Európa legnagyobb fenntarthatósági rendezvénye
Jövőre Budapesten lesz Közép-Európa legnagyobb fenntarthatósági rendezvénye

A rendezvény célja többek között az, hogy a korábbi jó tapasztalatok mentén, lehetőséget biztosítsanak a fenntarthatósággal foglalkozó magyar cégek számára a nemzetközi kapcsolatokat építéséhez.

A nagyszabású rendezvény négy külön kategóriában valósul meg. A szakkiállításon a magyar és közép-európai cégek fenntartható technológiai megoldásait mutatják majd be, a döntéshozók számára rendezett találkozón állam- és kormányfők, finanszírozási intézmények, a tudományos és üzleti világ szereplői egyeztetnek majd.

A közönségnek szóló rendezvényeken a látogatók bepillantást nyerhetnek a fenntartható jövőbe, míg a fiatalokat egy egyedülálló kalandparkkal várják, mely a fenntarthatóság témája köré szerveződik.

Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkár, aki egyben az esemény megszervezésével megbízott kormánybiztos elmondta, hogy a Planet Budapest 2021. november 29-től kerül megrendezésre a Hungexpo területén. A rendezvényt a már három ízben megrendezett víz világtalálkozók mintájára valósítják meg, melyek rendkívül sikeresek voltak.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon