Kéttonnányi tobzoskapikkelyt foglaltak le a kínai vámosok
Kéttonnányi tobzoskapikkelyt foglaltak le a kínai vámosok

Több mint két tonna csempészett tobzoskapikkelyt foglaltak le a Vietnammal határos, dél-kínai Kuanghszi tartományban, a helyi hatóságok közlése szerint.

A vámosok a tartomány déli részén fekvő Jülin város közigazgatási területén két odút fedeztek fel, amelyekben a csempészek mintegy 2,25 tonna tobzoskapikkelyt és kétkilónyi tobzoskamancsot halmoztak fel. A hatóságok két embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy Vietnámban megvásárolták, majd Kína területére csempészték a tiltott árut – számolt be róla az MTI a China Daily című kínai lap nyomán.

A tobzoska minden ázsiai országban védelem alatt áll, és a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény (CITES) szerint tiltott a nemzetközi kereskedelmük.

Ennek ellenére az illegális kereskedőktől Ázsiában a leggyakrabban tobzoskákat koboznak el. Ahogy azt a Afrcian Wildlife Foundation nevű civil szervezet írja, a tobzoska a legnagyobb volumenben csempészett állat a világon, becslések szerint évi 100 ezer egyedet fognak be a vadonban.

A hangyákkal, termeszekkel táplálkozó állat pikkelye keratinból, az emberi körmöt is alkotó anyagból áll, és a hagyományos kínai gyógyászatban és számos más ázsiai kultúrában igen nagy a kereslet iránta. Az állat tömegének 20%-át kitevő pikkelyeknek sokan varázserőt tulajdonítanak, míg az állat húsa csemegének számít a kínai és más ázsiai országok gasztronómiájában.

Az új típusú koronavírus felbukkanása után több kutató gondolta úgy, hogy a tobzoska lehetett az egyik közvetítő állat a vírus denevérek és emberek közötti útján, ám sem általánosságban a zoonózis, sem ez a konkrét elmélet nem került bizonyításra.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon