Kihaltnak nyilvánították a norvég farkast
Kihaltnak nyilvánították a norvég farkast

Már az 1970-es években kihalt a norvég farkas, a ma Norvégiában és Svédországban található ragadozók valójában Finnországból származnak – állapította meg egy, a genetikai állományt vizsgáló kiterjedt kutatás.

Az emberek valószínűleg 1970 körül eltüntették Norvégia eredeti farkaspopulációját a vadonból.

Elkészítettük a világ legnagyobb, a farkasok genetikai állományát vizsgáló kutatását.

–mondta Hans Stenoien, a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem (NTNU) Egyetemi Múzeumának igazgatója, a tanulmány vezető szerzője.

Az eredmények szerint az eredeti norvég-svéd farkasok genetikai állománya már hiányzik a ma Norvégiában és Svédországban élő állatokból.

Néhány Norvégián kívüli állatkertben él még pár eredeti norvég-svéd farkas, de azok már nem állnak szoros rokonságban a ma vadon élő itteni farkasokkal.

–emelte ki Stenoien.

A farkasok mintegy 12 ezer éve érkeztek Norvégiába, amikor a jég elkezdett visszahúzódni. 1970 körül azonban eltűntek a norvég és valószínűleg a svéd tájakról is a vadászat és a mezőgazdaság térnyerése miatt.

A következő évtizedben látszólag ismét megerősödött a populáció és ma már több mint 400 farkas él a két ország határvidékén. Ezek az állatok azonban nagy valószínűséggel a Finnországból érkezett egyedek leszármazottai.

A populáció kis mérete miatt a genetikai sokszínűség meglehetősen limitált, emiatt a genetikai problémák könnyebben öröklődnek, a nem kedvező géneket a természetes szelekció nem iktatja ki eredményesen. Mindezek miatt a farkasok sokkal sebezhetőbbek a különböző betegségekkel és örökletes kórokkal szemben.

–mondta Stenoien.

A szakemberek összesen mintegy 1300 genetikai minta alapján vonták le következtetéseiket. Ehhez a farkasok teljes genetikai anyagát hasonlították össze, nem csak egyes részeit. (phys.org/MTI)

search icon