Kitört az izlandi vulkán
Kitört az izlandi vulkán

Helyi idő szerint 22 óra 17 perckor kitört a vulkán Izlandon, a Reykjanes-félszigeten, amire az elmúlt hetek intenzív földmozgása alapján már számítani lehetett.

Grindavik halászvárosból korábban mintegy 4000 embert evakuáltak, a közeli Blue Lagoon geotermikus gyógyfürdőt pedig bezárták – jelentette a BBC. A helyi meteorológiai hivatal szerint a kitörés körülbelül 4 kilométerre északkeletre történt Grindaviktól, és a szeizmikus tevékenység a város felé haladt.

A vulkánban lévő repedés hossza körülbelül 3,5 kilométer, másodpercenként pedig 100-200 köbméter láva folyik a felszínre. Ez a sokszorosa annak, amit az elmúlt években a Reykjanes-félszigeten az előző kitöréseknél tapasztaltak. A láva minden irányban áramlik.

A helyszíni beszámolók szerint a vulkáni tevékenység a helyszíntől 40 kilométerre fekvő fővárosból is jól látható. Egy szemtanú a BBC-nek azt mondta, hogy a kitörés kezdetekor az égbolt pirosan világított.

Gudni Johannesson izlandi elnök úgy nyilatkozott, hogy az életek védelme a fő prioritás, de mindent megtesznek az építményekért is. 2010 áprilisában az Eyjafjallajökull vulkánkitörés okozta az európai légtér legnagyobb lezárását a második világháború óta, a kiterjedt hamufelhő következtében.

A tűzhányókban rejlő energia hasznosítása a világ több pontján már realitás. Bár óriási technikai kihívásnak ígérkezik, de egy új felfedezés szerint a mélytengeri vulkánok is hatalmas lehetőséget jelentenek nagy mennyiségű tiszta energia termelésére. Az idei Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón bolygónk ezen kihívásaira a Your Planet kiállítás keretében keresték a válaszokat.

Fotó és videó: Izlandi Polgári védelem

(Telex)

search icon