Klímavédelmi díjjal jutalmazták a vállalkozásokat
Klímavédelmi díjjal jutalmazták a vállalkozásokat

A Hungarians Business Leaders Forum és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 2020-ban közösen adta át díját a legfenntarthatóbb vállalkozásoknak.

Az online díjátadót december 17-én tartották, a házigazda Pataki Zita volt. A rendezvényen az első három helyezett vett részt, valamint a különdíjas. Azon túl, hogy komoly szakmai elismerés, az elsőség 1 millió forint értékű mentori támogatást is jelentett.

A Hungarians Business Leaders Forum (HBLF) a londoni The Prince of Wales International Business Leaders Forum magyar szervezete, melyet 1992-ben alapítottak. Jelenleg közel 100 vállalat tartozik a tagjai közé.

A díjátadón Jamniczky Zsolt a HBLF igazgatója elmondta, hogy a közel 30 éves szervezet figyelmének középpontjában mindig is a vállalati fenntarthatóság és a társadalmi szerepvállalás állt. Jamniczky Zsolt hozzátette, hogy ezzel a díjjal is azt célozzák meg, hogy a klímavédelemről ne csak beszéljünk, hanem mutassuk meg, hogy gazdasági tevékenységgel igenis összeegyeztethető, és a forprofit világban is jelen tud lenni a fenntarthatóság.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, mint már írtunk róla, kárpát-medencei hangsúllyal, számos különböző programmal próbál tevékenyen hozzájárulni egy fenntarthatóbb környezet kialakításához. Krakkó Ákos kommunikációs vezető kiemelte, hogy alapítványuk fontosnak tartja, hogy az Alapítvány felkutassa és támogassa a nem csak nevükben zöld vállalkozásokat, melyre jó példa ez a díj is.

Janza Ákos, a zsűri elnöke kiemelte, hogy a 12 beérkezett pályázat közül nehezen választották ki az első hármat, valamint kiosztottak egy művészeti különdíjat is.

Az első három befutó

HeatVentors

A második hely dicsősége a HeatVentors csapatát illette meg. A két energetikai mérnök által alapított vállalkozás a hőenergia tárolás mezején alkotott újat. Termékük a hagyományos vizes tárolókkal ellentétben nem a víz hőmérsékletének változtatásával, hanem úgynevezett fázisváltó anyagok (PCM – Phase Change Material) halmazállapot-változásával tárolja a hőt. Rendszerük előnye, hogy 90%-al kisebb helyen tudja ugyanazt a hőt tárolni, mint vízzel működő társa, és az energiaveszteség is jóval kisebb. A fiatal mérnökpáros már lehetséges kínai partnerekkel is tárgyalt, hazánkban két telekommunikációs központ és egy irodaház hűtése az ő fejlesztésükkel üzemel.

Farkas Rita és Andrássy Zoltán a HeatVentors alapítói és a HeatTank hőtároló fejlesztői.

Dolphio Technologies

Harmadik helyre a Dolphio Technologies került. Cégük 15 éves szakmai múltra tekint vissza a gépi látás és mesterséges intelligencia terén. A Dolphio csapata azzal vívta ki a harmadik helyet, hogy olyan mesterséges intelligenciával ötvözött, kamerás rendszert fejlesztettek a Tiszára, ami az egyik legnagyobb szennyeződést okozó úszó műanyag csomagolásokat ismeri fel, és automatikusan jelez, hogy aztán uszályokkal kimerhessék őket.

Rovnyai János a Dolphio Technologies ügyvezetője és alapítója.

Munch.hu

A győztes, aki a szakmai elismerésen túl az egymillió forint értékű mentori programot is megnyerte, a Munch csapata. Munch.hu ismerős lehet a Greendex olvasóinak, hiszen Jövőbemutató rovatunk novemberi nyertesei is ők lettek. A fiatal csapat applikációt és weblapot fejlesztett, amin keresztül kedvezményesen lehet olyan ételt vásárolni, amit a vendéglátóhelyek másnap már nem tudnának eladni. Wettstein Albert, a Munch kitalálója elmondta, hogy applikációjukkal jól jár a vásárló, a vendéglátós és nem utolsó sorban a környezet is. Ötletüket az ételpazarlás visszaszorítása szülte. Eleinte Budapesten működtek, de már Debrecenben is jelen vannak. Remélik, hogy a HBLF-en keresztül ötletük a nagyvállalatokhoz is el fog tudni jutni.

Munch.hu az alkalmazás, amivel jót eszel és még teszel is a pazarlás ellen

Művészi különdíj

Az átadón egy alternatív különdíjat is kiosztottak, mégpedig Baráth Gábor mohácsi tervezőművésznek. Gábor tapasztalt busómaszk készítő, de kreativitását más területen is kamatoztatja, autógumikból készít kültéri szobrokat és installációkat. Elmondása szerint azért esett a gumira a választása, mert strapabíró, és mert fel tudja vele hívni a fiatalok figyelmét az újrahasznosítás és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.

Baráth Gábor tervezőművész, egyik műalkotásával.

Az átadó teljes egészében visszanézhető:

A cikk a Greendex műhelyében készült, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásával.

search icon