Közel tíz hónapja izzik egy óriási mamutfenyő Kaliforniában
Közel tíz hónapja izzik egy óriási mamutfenyő Kaliforniában

A 2020 augusztusában pusztító kaliforniai tűzvész után hónapokkal találtak egy még mindig parázsló mamutfenyőt a Sequoia Nemzeti Parkban.

Ahogy korábban írtunk róla, a mamutfenyők rendkívül ellenálló fák, a szakértők szerint képesek ellenállni a betegségeknek, a klímaváltozás hatásainak, sőt részben az erdőtüzeknek is. Ez utóbbi magyarázata, hogy rendkívül vastag kérgük egyszerűen nem ég át, miközben körülöttük elpusztul az erdő.

Egy átlagos tűznél azonban hevesebb volt a tavaly, egy villámcsapásból keletkezett tűz, mely hónapokon át lángolva 610 négyzetkilométernyi területet emésztetett fel. A lángok részben érintették a Sequoia Nemzeti Parkot is, ahol több ezer éves mamutfenyők is állnak.

Itt találtak rá a kutatók egy alacsonyabban fekvő, teljesen leégett erdőben egyetlenként álló fára, mely úgy nézett ki, mint egy füstölgő kémény az elpusztult erdő közepén.

A tűz megfékezése utána a parázs vélhetően átvészelte a teli esős, havas időjárást a fa belsejében. Ezt az is segíthette, hogy egy fa belseje kicsit úgy működik, mint egy kályha mely oxigénben gazdag, védett helyet biztosít a tűz számára.

Persze emellett arra is szükség volt, hogy a tél extrém szárazságot hozott Kaliforniában, ahol szinte alig volt csapadék. Ahogy már írtunk róla ebből arra is lehet következtetni, hogy a pusztító futótüzek idén korábban elkezdődhetnek.

Öröm az ürömben, hogy az óriás mamutfenyőknek valójában szükségük van a tűzre. Korábban megfigyelték, hogy a leégett területeken fiatal csemeték szökkentek szárba. Később ennek nyomán azt is felfedezték, hogy az óriásoknak tűzre van szükségük magjaik elszórásához. Egy időben éppen ezért szándékosan gyújtottak tüzeket a Sequoia Nemzeti Parkban.

A jelenség magyarázata, hogy a mamutfenyő tobozait gyantaréteg fedi, mely a lángok hőjétől tud megolvadni. Az ezután kinyíló tobozból több száz apró mag hullik ilyenkor a talajra, amely a tűz nyomán tápanyagokban gazdag környezetet biztosít számukra.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(The Guardian)

search icon