Elindult az „Év hala” szavazás   
Elindult az „Év hala” szavazás   

A Magyar Haltani Társaság a 2023-as évre is meghirdette az „Év hala” versenyt. A következő évi győztes a lápi póc, a sügér és a selymes durbincs közül kerül ki.

A Magyar Haltani Társaság közleményéből kiderült, a verseny célja a magyar halak népszerűsítése. Mint írták, a jelölési elveknek megfelelően mindhárom jelölt faj őshonos Magyarország vizeiben, továbbá van köztük védett és fogható faj is.  

Az első jelölt a lápi póc. Apró termetű, zömök, bennszülött halfaj, amely úszósugarait egymástól függetlenül képes mozgatni, ezért kapta a „kutyahal” elnevezést. Barnás színezetét az oldalvonala helyén lévő aranysárga csík díszíti. Egykor tömeges állományai mára elszigetelten, holtmedrekben, lápokban, kisméretű állóvizekben és vízfolyásokban vannak jelen. Fokozottan védett, eszmei értéke példányonként 250 ezer forint – olvasható az összegzésben.

A második jelölt a sügér, aminek egyik legfontosabb ismertetőjegye az első hátúszó végén megfigyelhető fekete folt. Kis folyók alsó, róla elnevezett sügérzónájában, valamint a nagyobb vízfolyások nyugodtabb vizeiben él, de megtalálható a mélyebb, növényekkel benőtt kis állóvizek, holtmedrek parti zónájában is.

A verseny harmadik jelöltje a szintén kis termetű selymes durbincs. Egyedi ismertetőjegye oldalának hosszanti csíkozottsága. Áramláskedvelő halfaj, leggyakrabban a közepes és nagyobb folyók domb- és síkvidéki szakaszain lehet találkozni vele. Közvetlen gazdasági jelentősége nincs, ugyanakkor védett fajnak számít, eszmei értéke példányonként 10 ezer forint – adta közre az MHTT.

A szavazatok leadására 2022. december 31. déli 12 óráig van lehetőség a Magyar Haltani Társaság honlapján. 

(MHTT)  

search icon