Még ne pakold el a korcsolyát! – Jégpályaajánló
Még ne pakold el a korcsolyát! – Jégpályaajánló

Már nagyjából eltelt a tél fele, ám az időjárás még csak mostanában kezdett el bekeményíteni, ez pedig azt jelenti, hogy ideje síelni, szánkózni, snowboardozni és persze korcsolyázni. Használjuk ki a lehetőségeket, amíg nem késő!

A legtöbb jégpályán pár hétig még biztosan élvezhetjük a korcsolyázás örömeit. Összeszedtünk néhány helyszínt és programajánlatot, hogy aztán kedvére csúszkálhasson, eshessen-kelhessen mindenki, aki nem fél rámerészkedni a jégre.

A budapesti kerületek önkormányzati jégpályái

A fővárosban több kerületben találhatunk olyan kisebb-nagyobb jégpályákat, melyeket a helyi önkormányzatok üzemeltetnek. Akad, amelyikre bárki ingyen rámehet, ha van saját korcsolyája, de ha nincs, akkor is csak az általában még elfogadható árú bérlést kell megfizetnie. Bizonyos helyeken – mint például a Bikás park, a Horváth Mihály tér vagy a Hunyadi tér korcsolyapályáján – a csúszkálás kizárólag a kerületi lakcímkártyával rendelkezőknek ingyenes. Mi a X. kerületben található Szent László téri pályát, valamint a Csepeli Jégparkot próbáltuk ki ezek közül.

Fotó: Canva

Kőbányán biztonságban korizhatnak a legkisebbek is

A Kőbányai Polgármesteri Hivatal előtt található műjégpálya igazán szép környezetben várja a kikapcsolódni vágyókat. A jeges sport szerelmesei közvetlenül a hatalmas, szecessziós stílusban épült Szent László Templom szomszédságában csúszkálhatnak, ráadásul teljesen ingyen. Fizetni csak a korcsolyabérlésért szükséges, ám ez is mindössze 800 forintba kerül egy órára, szóval a program azokat sem fogja földhöz vágni, akiknek szűkös a szórakozásra szánt kerete.

A korcsolyapálya két különálló területből, valamint egy kisebb folyosóból áll, az egyedüli hátránya pedig talán az, hogy így sem túl nagy, és nagyjából egy óra alatt el is unjuk a fel-le csúszkálást a 10×20 méteres műjégen. Kisgyermekes családoknak azonban pont a mérete miatt garantáltan ideális választás a Szent László téri pálya. A szülők a viszonylag szűk környezetnek köszönhetően ugyanis biztonságban tudhatják csemetéiket, a kicsik számára pedig nem lesz ijesztő élmény életük első csúszkálása. Ráadásul a kísérők korcsolyabérlés nélkül is felkísérhetik a gyerekeket a jégre, ehhez elég egy 200 forintos lábzsákot vásárolniuk a cipőjükre. A pályán a hét minden napján csúszhatunk, de már csak február 4-éig.

Fotó: Canva

A Csepeli Jégpark igazi labirintus

A Csepeli Jégpark sajnos már nem ingyen kínálja a téli szórakozást, ám ha kerületi lakosok vagyunk, még viszonylag olcsón, mindössze 1200 forintért a jégre léphetünk. Ha ellátogatunk ide, és elmúltunk háromévesek, akkor egy fejenként 2000 forintos belépőért eshetünk-kelhetünk a jégen, viszont cserébe a kőbányai pályánál egy kicsivel izgalmasabb élményben lehet részünk. Csepelen ugyanis egy hosszabb, 150 méteres jégfolyosó várja a korizókat, amely több különálló pályarészt köt össze, melyek között szabadon bolyonghatunk.

Csúszkálhatunk tehát a folyosón is körbe-körbe, de akár meg is állapodhatunk egy ideig az egyik pályarészen, és itt is kedvünkre róhatjuk a köröket. Korcsolyát 1000 forintért kölcsönözhetünk, az élezésért 1500 forintot kell fizetni. Bizonyos alkalmakkor még oktatást is tartanak azoknak, akik tökéletesíteni szeretnék csúszkálási technikájukat. A szezon itt egészen február 29-éig kitart, szóval a tél végéig minden egyes napon este 9-ig a korizásé lehet a főszerep, ha a Csepeli Jégparkot választjuk. Érdemes azonban időben érkezni, mert tapasztalataink szerint az utolsó egy-másfél órára már nagyon elhasználódik a műjég, a pálya széle kissé latyakossá válik, valamint apróbb vájatok is megjelenhetnek a jégfelületen, melyekbe belecsúszva könnyen elveszíthetjük az egyensúlyunkat.

Fotó: Canva

A Budapest Parkban téli csodavilág fogad minket

Ha elunnánk vagy kevésnek, szűknek találnánk az önkormányzati lehetőségeket, a fővárosban nagyobb szabású műjégpályákat is találhatunk. A Budapest Park nyáron népszerű koncerthelyszín, télen azonban igazi karácsonyi csodavilággá változik. A hely szlogenje tehát ilyenkor is érvényes: ha ide jövünk, valóban kint hagyhatjuk a valóságot az utcán. A küzdőtéren helyet foglaló műjégpálya közepén egy hatalmas feldíszített karácsonyfa áll, de minden más is fényárban úszik, tehát mesés környezetben korcsolyázhatunk, az ünnepi hangulatot pedig elnyújthatjuk egészen február elejéig.

Eddig tart ugyanis nyitva a Budapest Park jégpályája, amely némileg hasonlóan épül fel, mint a csepeli verzió, csak nagyobb területen. Ennélfogva azonban a belépő is drágább, ráadásul az alapján fizetünk, hogy normál vagy kiemelt időszakban érkezünk-e. Cserébe pénteken és szombaton egészen este 10-ig csúszkálhatunk, valamint mindkét időszakban lehetséges diák-, pedagógus-, nyugdíjas- és családi jegyet váltani, a IX. kerületi lakosok pedig hétfőtől csütörtökig jelképes 299 forintért mehetnek be a park területére.

Fotó: Canva

Korcsolyázás közben mindig szól valamilyen talpalávaló, és mivel egy híres bulihelyszínről van szó, szombatesténként általában jégdiszkót is tartanak, ahol DJ-k szolgáltatják a zenét a jégtánchoz. A kicsiknek pedig ott a PöttömParty névre keresztelt rendezvény, amely hatéves kor alatt ingyenesen látogatható. Ám ha ide el szeretnénk vinni gyermekünket, ezt január 21-én, vasárnap tehetjük meg utoljára a szezonban. Érdemes kihasználni tehát az alkalmat, mert a szervezők farsangi programmal és ügyességi játékokkal készülnek a lurkóknak.

A Városligeti Műjégpálya idén is verhetetlen

Budapest legjobb korcsolyaélményét persze ebben a szezonban is a Városligeti Műjégpályán élhetjük át, ám ezért cserébe már tényleg mélyen bele kell nyúlnunk a zsebünkbe. Ha a csónakázótó helyére telepített műjégen akarunk suhanni, egy kiemelt időszakra érvényes felnőttbelépőért már 4000 forintot is ki kell fizetnünk, szerencsére azonban itt is van normál időszakos kedvezmény, valamint diák-, nyugdíjas- és családi jegy. A Vajdahunyad vára szomszédságában lévő pályán óriási terület áll rendelkezésünkre a korcsolyázásra, ráadásul egyben, nem darabokban. Itt a jég is lassabban használódik el, mint a kisebb méretű pályákon, tehát attól nem kell tartanunk, hogy darás felületet kapunk a pénzünkért.

A helyszínen csomagmegőrző, ruhatár és finom ételeket árusító bódék is a rendelkezésünkre állnak. A csúszások közötti szusszanások alatt bekaphatunk például egy lángost, de ihatunk egy forró „menzás teát” is, amely egészen biztosan felidézi bennünk az óvodai és az általános iskolai reggelik romantikáját. A Városligeti Műjégpályán való korcsolyázást jóval nehezebb megunni, mint a többi hely nyújtotta szolgáltatást, így ne csodálkozzunk, ha egy turnus teljes időtartamát végigmozogjuk!

Mi a helyzet a vidéki korcsolyázással?

Akkor se mondjunk le a korcsolyázásról, ha nem a fővárosban élünk, és az idei szezonban már nincs is lehetőségünk eljutni Budapestre! A legtöbb vidéki városban találhatunk csúszkálási lehetőséget, de akár a természet alkotta jegeken is tehetünk egy próbát. A jegesedő Balatonra ugyan tilos és életveszélyes rámenni, de a befagyott belvizekkel vagy például a tihanyi Belső-tóval érdemes lehet kísérletezni, mert bár a jég messze nem olyan tükörsima ezeken a helyeken, mint a műjégpályákon, sokkal természetesebb élmény ilyen környezetben korcsolyázni.

Aki viszont maradna a műjégnél, annak jó hír, hogy január 20-án, azaz a most következő szombaton lesz a Jégpályák éjszakája. Az eseményhez országszerte népszerű helyszínek csatlakoztak, ahol ezen a kivételes napon késő éjszakába nyúlóan korcsolyázhatunk.

Kiemelt kép: Canva

search icon