Még nem kezdődött el a csimpánzok kőkorszaka
Még nem kezdődött el a csimpánzok kőkorszaka

Bármilyen intelligensek is, a csimpánzok még nem léptek be a kőkorszakba a Tübingeni Egyetem kutatóinak friss tanulmánya szerint. Bár legközelebbi rokonaik problémamegoldó-készsége illetve eszközhasználata magas fokú, még nem képesek éles kőeszköz készítésére és használatára akkor sem, ha minden alapanyag és motiváció is a rendelkezésükre áll.

A kutatásba 11 olyan csimpánzt vontak be, melyek sem megfigyeléssel, sem szándékos tanítással nem sajátíthatták el az eszközkészítést az emberektől. Ez azért fontos, mert korábbi kutatások során előzetesen betanították az állatokat, illetve megmutatták nekik, hogy lehet kőeszközöket előállítani.

Tudjuk, hogy az emberelődök már legalább 2,6 millió éve készítettek és használtak éles kőeszközöket, ezzel kezdődött a kőkorszak.

– mondta Dr. Elisa Bandini, a kutatás vezetője

Most csupán kavicsokat, illetve a pattintáshoz szükséges köveket kaptak az állatok, és bár látták a dobozokban az eleséget (tehát a motiváció megvolt), nem jutottak el odáig, hogy megpróbáljanak kőeszközöket készíteni. A kutatók szerint ez azt jelzi, hogy a csimpánzok képtelenek spontán, vagyis tanítás, befolyásolás nélkül kőeszközt készíteni.

A kőeszközkészítés tudománya jóval azután fejlődött ki az emberelődök között, hogy azok mintegy 7 millió évvel ezelőtt különváltak az emberszabású majmokkal közös ősünktől. (National Geographic)

search icon