Mennyit kell lépcsőznünk az egészségünkért?
Mennyit kell lépcsőznünk az egészségünkért?

Több mint 12 éves kutatási eredményekre alapozva egy új vizsgálat szerint nem is kell olyan sok lépcsőfokot megmásznunk azért, hogy csökkentsük a szív-és érrendszeri betegségek kockázatait.

Dobson Szabolcs, gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt arról, hogy a lépcsőzés kifejezetten hatékony lehet a szívbetegségek megelőzéséért folytatott küzdelem során:

„Egy új angol vizsgálat szerint napi 50 lépcsőfok megmászása több, mint 20 százalékkal alacsonyabb ateroszklerózisos szív- és érrendszeri kockázattal jár együtt, beleértve a koszorúérbetegséget és az érelzáródás miatti szélütést azokhoz képest, akik sosem lépcsőznek. Mindezt egy középértékben 12,5 éves követési időszak után állapították meg. Azoknál viszont, akik időközben abbahagyták a lépcsőzést, a kockázat nagyobb volt, mint a lépcsőt sosem mászóknál; vélhetően a lépcsőzés kerülése egészségi problémákkal függött össze.”

Egy szintén friss kutatás is megerősítette a mozgás fontosságát, és úgy találták, hogy az erős combizomzatú embereknél kisebb valószínűséggel alakul ki szívelégtelenség a szívinfarktus után, az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) Heart Failure 2023 tudományos kongresszusán bemutatott kutatás szerint.

A szívinfarktus a szívelégtelenség leggyakoribb oka; szívroham után körülbelül a betegek 6-9 százalékánál alakul ki ez a kórállapot. Korábbi kutatások kimutatták, hogy az erős négyfejű combizom alacsonyabb halálozási kockázattal jár a koszorúér-betegségben szenvedő betegeknél.

(Egészségkalauz)

search icon