Mutasd meg gyermekeidnek, milyen jó szánkózni!
Mutasd meg gyermekeidnek, milyen jó szánkózni!

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül összeszedtünk néhány olyan helyszínt, ahol – műhavon vagy igazin, szánkóval, csúszkával vagy bobbal, az otthonunk közelében vagy akár kicsit távolabb – csusszanhatunk egy jót a családdal.

A mai gyerekek sajnos alig látnak havat, hiszen a globális felmelegedésnek köszönhetően régen elmúltak már azok a telek, amikor még az óvodába, iskolába is szánkóval húztak minket a szüleink. Amennyiben tehát kisgyermekes szülők vagyunk, mindenképpen érdemes a téli szezonban egy kicsit távolabb merészkednünk otthonunk közvetlen közeléből, és felkeresnünk egy-egy szánkózásra alkalmas helyszínt, hiszen fontos, hogy az új generáció is megismerje, milyen jó mókázni a hóban. Csemetéink öröme garantáltan kárpótolni fog minket a szervezésbe fektetett energiáért, sőt, szánkózás közben még az is előfordulhat, hogy egy-egy lejtő erejéig újra gondtalan kisgyereknek érezzük majd magunkat.

Budapesten a Normafa a tuti!

Ha fővárosi szánkózásról beszélünk, a kulcsszó egyértelműen a XII. kerület népszerű kirándulóhelye, a Normafa. Kifejezetten jó hír, hogy itt a téli főszezonban többnyire akkor is találunk havat, ha nem esett, hiszen a Normafa Park munkatársai hóágyúzzák az Anna-rét lejtőit, amikor csak a kinti hőmérséklet megfelelő ahhoz, hogy a műhó megmaradjon. A hétvégét sem szükséges megvárnunk az itteni szánkózással, hiszen akár a nap végén is kivihetjük a gyerekeket egy csusszanásra. A Normafán kivilágított, így teljesen biztonságos pályák várják a látogatókat, akik élnek is a lehetőséggel, és – saját tapasztalataim szerint – egy átlagos hétköznapon bőven este 6 után is jókedvűen szánkóznak, csúszkálnak a lejtőkön. A jókedvre az is okot adhat, hogy a szánkózásnak itt teljesen ingyenesen, belépődíj nélkül hódolhatunk.

A helyszín a belvárosból tömegközlekedéssel, kerékpárral és autóval egyaránt könnyen megközelíthető, de szombaton, vasárnap és más munkaszüneti napokon fizetnünk kell a zsúfoltság miatt nem túl könnyen kivitelezhető parkolásért, így – ha tehetjük – válasszuk inkább az első két opció valamelyikét! Ami viszont a legfontosabb: olykor előfordulhat, hogy a Normafa éppen le van zárva ónos eső vagy egyéb időjárási viszontagságok miatt, elindulás előtt tehát mindenképpen tájékozódjunk az aktuális körülményekről! Mindezt könnyedén megtehetjük a világhálón, hiszen a Normafa webkamera segítségével éjjel-nappal megtekinthető, a hozzárendelt Facebook-oldalon pedig mindig naprakészek az információk. A Normafa Park munkatársainak köszönhetően ráadásul sokszor képek, videók is felkerülnek a közösségi felületre, hogy ezáltal biztosan felmérhessük, érdemes-e nekivágnunk az odavezető útnak.

Ha természetes hóra vágyunk, irány a Mátra!

Bár a műhó is kiválóan megfelel szánkózásra, vannak, akik az igazira esküsznek, nekik elsősorban a Mátra felé érdemes keresgélniük, ha nem akarják elhagyni az országhatárt. A Mátrában több nagyszerű és ingyenesen használható szánkópályát találhatunk, a magasabb pontokra pedig nagyjából novemberben általában a hó is megérkezik. A fehér ruhába öltözött táj így igazán varázslatos hangulatot teremt a szánkózók, a kirándulók és a pihenés céljából érkezők időtöltéséhez is.

Fotó: Canva

Mátraháza népszerű helyszín a szánkózók körében, a környékbeli lakosok és az idelátogató turisták egyaránt előszeretettel csúszkálnak az itteni pályán, amelynek nagy előnye, hogy könnyen és gyorsan elérhető a központi parkolóból. A kisgyermekeseknek egyértelműen ez tehát az ideális választás, hiszen nem szükséges a gyerekeket hosszú és kimerítő gyalogtúrának kitenni ahhoz, hogy élvezhessék az akár 710 méteres tengerszint feletti magasságból történő lesiklás örömét. Külön pozitívum, hogy a szánkópálya nemcsak autóval, hanem akár távolsági busszal is megközelíthető, így például egy fővárosban élő, autóval nem rendelkező család pár órán belül a célállomásnál találhatja magát. Mindössze egy szabadnapra van szükségünk, és már indulhat is a minőségi időtöltés a természet lágy ölén!

Autóbusszal érkezve már kicsit nehezebben tudjuk megközelíteni a Mátraszentimre mellett található üdülőövezetet, Bagolyirtást, ahol szintén elég jó csúszkálási lehetőség várja az érdeklődőket a már üzemen kívül helyezett sípálya területén. A térségben próbálkozhatunk valamelyik mátrafüredi pályán is, ám mivel ezek alacsonyabban helyezkednek el a eddig említett lejtőkhöz képest, nem biztos, hogy mindig megfelelő mennyiségű hó áll majd rendelkezésünkre a szánkózáshoz.

Fotó: Canva

Mi a helyzet a Bakony környékével?

Ha természetes havon szeretnénk szánkózni, a Mátra mellett a Bakony ugyancsak jó célpont lehet, ám hátulütője, hogy nem elég magasan helyezkedik el ahhoz, hogy a teljes szezonban élvezhessük az adottságait. Kissé nehéz kiszámítani, hogy érkezésünk alkalmával lesz-e elegendő hó a csúszkáláshoz, ezért szánkózás céljából főként a közelben élő lakosoknak ajánljuk, az ország másik végéből már nem a legjobb döntés csak emiatt ideutazni a hétvégére. Ha viszont sikerült megfelelően tájékozódnunk az aktuális hóhelyzetről, a Bakony legmagasabban fekvő településén, Hárskúton, illetve Bakonybél és Zirc környékén érdemes szétnéznünk. Ezeken a tájakon ugyanis előfordulhat, hogy képződik pár centi szánkózásra már alkalmas hóréteg, az ezzel járó örömöket pedig jó esetben napokig is élvezhetjük.

Volt idő, amikor errefelé még az Eplény mellett lévő síterepen is lehetett szánkózni, ám ezt néhány éve balesetveszélyesnek nyilvánították, így itt jelenleg sajnos csak a síelni vágyók kapcsolódhatnak ki. Veszprémben tehetünk viszont még egy próbát a nemrég nyílt Gyárkert Kultúrparkkal, a nyáron koncerthelyszínként működő szórakozóhely ugyanis a hideg hónapokban Téli Gyárkert néven várja látogatóit korcsolyázásra és hófánkozásra. Ez utóbbi ugyan közel sem biztosítja egy valódi, havas tájon történő szánkózás élményét – hiszen még csak nem is műhavon, hanem egy műanyag felületen lehet lecsúszni –, jobb megoldás híján azért kellemes szórakozás lehet. A Téli Gyárkert területére ingyenesen léphetünk be, fizetnünk csak a lesiklásokért szükséges (5 csúszásért 500 forintot), a hófánkokat pedig méretüktől függően egyedül és párban is kipróbálhatjuk. Amennyiben viszont ide készülünk, ne késlekedjünk tovább, mert a Téli Gyárkert már csak január 28-áig látogatható!

Fotó: Canva

Ha nagyon ráérünk, menjünk külföldre!

Annak, aki komolyabb szánkózásra vágyik, és erre több időt tud fordítani, nem kérdés, hogy érdemes-e a környező országok felé vennie az irányt. A külföldi téli paradicsomokban garantáltan tartalmasan telhet egy családi vagy baráti vakáció. Ausztriában és Szlovákiában is találhatunk olyan helyszíneket, amelyeket autóval néhány óra alatt elérhetünk.

Ilyen például a Tátrában található Bachledka lombkorona-sétány, amelynek közelében egy több mint két kilométeres pályán csúszhatunk, ráadásul az aktuális szezon folyamán szerdánként, péntekenként és szombatonként sötétedés után is, mert a lombkorona-sétány ezeken a napokon ki van világítva, ez pedig elég fénnyel látja el a szánkópályát. Aki viszont osztrák szomszédainkhoz vágyik, annak a Semmering szánkópályáját ajánljuk, amely a fővárosból autóval három-négy óra alatt elérhető, és a helyszínen eszközt is lehet bérelni a meglehetősen hosszú terepen való lesikláshoz.

És amire mindenképpen figyeljünk!

Ha szánkózni indulunk, ne csak a melegen tartó, réteges, minél inkább vízálló öltözék megválasztására és a balesetmentes lecsúszás technikájának elsajátítására ügyeljünk, hanem a természet megóvását is tartsuk szem előtt! Amit magunkkal viszünk egy-egy ilyen szánkózós kirándulásra, azt távozásunkkor se hagyjuk hátra! Semmiképpen se szemeteljünk, és az esetlegesen eltörő, sérülő csúszóeszközeinket se „felejtsük ott” a szánkózás helyszínén!

Fotó: Canva

Ha betartjuk ezeket a szabályokat, nyugodt lelkiismerettel ragadhatjuk meg a télből hátralévő bő egy hónapot, és hódíthatjuk meg a különböző méretű lejtőket, hiszen ezzel is közelebb kerültünk a fenntartható életmódhoz.

A fenntarthatósággal és azzal, hogy mi mit tehetünk bolygónk védelméért, kiemelten foglalkozott a nemrég véget ért Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó is.

Kiemelt kép: Canva

search icon