Nagy területek kerülnek védelem alá az ázsiai országban
Nagy területek kerülnek védelem alá az ázsiai országban

Kínában arról döntöttek, hogy az ország területének 25%-át természetvédelmi övezetté nyilvánítják, korlátozva ott a gazdasági fejlesztéseket és más káros hatásokat. A cél, hogy a környezet állapotát javítsák és megőrizzék a természeti erőforrásokat.

A program egyébként változó intenzitással már egy évtizede zajlik, az Ökológiai és Környezetvédelmi Minisztérium azóta dolgozik azon, hogy azonosítsa és jelölje ki a védelemre vagy épp a korábbi időszak erőteljes iparosítása nyomán helyreállításra szoruló területeket.

Ennek megfelelően a legfontosabb ökológiai funkciókat ellátó, sebezhető valamint a biodiverzitás szempontjából fontos területek köré, ahogy a minisztérium egyik vezetője mondta, „vörös vonalat” húztak.

Meghatározzuk és szigorúan megvédjük az ökológiai védelem vörös vonalait. Megfékezzük azokat a tevékenységeket, melyek a természeti környezet épségét, és így az emberek létfontosságú érdekeit megsértik.

–mondta a vezető.

A központi kormányzat egyébként már 2017-ben jelezte, hogy a kijelölt területek védelméért a helyi önkormányzatok leszek a felelősek. Ennek nyomán az akkorra már meghatározott területeken belül több ipari- és mezőgazdasági üzem, sőt lakóház bontását rendelték el.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(Reuters)

search icon