Nem adhatjuk fel a 1,5 fokos célt!
Nem adhatjuk fel a 1,5 fokos célt!

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója, Fatih Birol szerint a világ még mindig képes 1,5 Celsius-fokra korlátozni a felmelegedést. Ezzel szemben, ha azt állítjuk, hogy a cél elérhetetlenné vált, azzal a fosszilis tüzelőanyagok híveinek kezére játszunk az IEA vezetője szerint.

Birol kijelentésével egyben bírálta a napokban véget ért egyiptomi klímacsúcs azon résztvevőit, akik szerint elveszett a 1,5 Celsius-fokos cél elérésének lehetősége. „Ez tényszerűen helytelen, és politikailag is nagyon rossz üzenet. Tény, hogy az 1,5 Celsius-fok esélyei csökkennek, de még mindig elérhető” – mondta Fatih Birol.

Az IEA vezetője szerint az ilyen állítások nem segítik a globális gazdaság alacsony szén-dioxid-kibocsátású alapokra helyezését célzó erőfeszítéseket. Helyette kedvét szegheti a befektetőknek, akik alacsonyabb ambíciókkal állhatnak neki a különböző fenntarthatóságot célzó projekteknek.

Hibát követnek el. A meglévő energiarendszerek hívei lesznek a haszonélvezők, ha megírják a 1,5 Celsius-fokos gyászjelentést.

A szakember szerint ha az országok összes jelenleg meghatározott célkitűzése megvalósulna, akkor 1,7 Celsius-fokig lehetne leszorítani a felmelegedést, ez viszont már csak egy karnyújtásnyira van az 1,5 foktól.

Az IEA tavalyi előrejelzése szerint egyébként az üvegházhatású gázok globális kibocsátása 2025-ben érheti el a csúcspontját, ezután pedig csökkenő pályára áll. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a világ leálljon a fosszilis tüzelőanyagot használó erőművek építésével, valamint, hogy újabb fosszilis lelőhelyeket már ne kezdjünk el kitermelni. Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület, az IPCC szerint a kibocsátást 2030-ig a 2010-es szinthez képest 45%-kal kell csökkenteni ahhoz, hogy az iparosodás előtti hőmérséklethez képest 1,5 Celsius-fokon belül maradjunk. (The Guardian)

search icon