Nemcsak az számít, mit eszünk, hanem az is, hogy miből esszük
Nemcsak az számít, mit eszünk, hanem az is, hogy miből esszük

Régi, gyerekkorunkból ismert paradicsomok. Ezek jelképezik leginkább az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet munkáját. Itt kiemelten fontos a génmegőrzés és a tájfajták megtartása, valamint visszajuttatása a természetbe. Az intézet tájfajta paradicsomaival az idei Highlights of Hungary, vagyis az ország kiválóságai sorában az ötödik helyezett lett.

Szintén remekül teljesített a megméretésen a Felelős Gasztrohős csapata, az általuk létrehozott Rakun Dobozközösséggel.

„Háromszázezer növényi faj létezik a Földön, és ebből nagyon keveset, összesen kilenc fajt használunk az étkezésünk több mint felének a fedezésére. Ezek a fajok, ezeken belüli diverzitás, tehát a fajták, a genetikai változatosság is egyre inkább leszűkül” – mondta Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője az M1 Kék bolygó című műsorában.

Ez azért is kiemelt probléma, mert

a genetikai változatosság olyan, mint egy biztosítás.

Ha bármi történik a természetben, a sokszínűségnek köszönhetően tudnak alkalmazkodni az élőlények.

Éppen ezért fontos az olyan régi, a termesztésből mára kiszorult tájfajták megőrzése, mint amilyenekkel az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet is foglalkozik.

2021-ben összesen húszezer faddi, tolnai, mátrafüredi, gyöngyösi, ceglédi és máriapócsi tájfajta paradicsompalánta kerül forgalomba. A növények a kutatóintézet weboldalán a foglalás után a hónap közepétől több átadóponton megvásárolhatók, és egy országos kiskereskedelmi hálózat hétvégi akciója keretében elérhetők lesznek.

Nemcsak az számít, hogy mit eszünk, de az is, hogy miből esszük.

Erre hívja fel a figyelmet a Felelős Gasztrohős Alapítvány által létrehozott Rakun Dobozközösség.

A kezdeményezés a feleslegesen halmozódó műanyag ételesdobozok problémájára nyújt megoldást. Egy előfizetéssel jó minőségű, tartós, műanyag fedelű acéldobozokat bérelhetünk, ezzel fenntarthatóvá tehetjük elviteles ételrendelésünket.

Ez az egyszerű ötlet mind a vendégek, mind a vendéglátók pénztárcájának és a környezetnek is kedvez. Az elkövetkező időszakban különösen felértékelődnek az ilyen kezdeményezések, mert a kormány klíma- és természetvédelmi akciótervének keretében idén nyártól betiltja az egyszer használatos műanyagok forgalmazását hazánkban.

(Forrás: hirado.hu Kép: pexels.com)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon