Nemzetközi best practice lett a magyar cég programja
Nemzetközi best practice lett a magyar cég programja

Sri Lanka, Izland, Anglia, Szlovénia, Ciprus, Spanyolország fenntartható turisztikai programjai mellett az elsők között jelent meg a fenntartható turizmus fejlesztése érdekében létrejött Future of Tourism Coalition best practice gyűjteményében a 10 hónap – 10 kihívás kétszintű desztinációmenedzsment program.

A program modelljét és módszertanát az Innotime Hungary Kft. dolgozta ki, a veszprémi önkormányzat és a helyi turisztikai szempontból kiemelt intézmények bevonásával valósult meg az EKF felkészítési programjaként.

A Future of Tourism Coalition a Covid-járvány idején jött létre hat nemzetközi fenntartható turisztikai szervezet kezdeményezésére annak érdekében, hogy a járvány után a turizmus már a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóságot egyaránt figyelembe véve indulhasson el, illetve a jövő turizmusáért dolgozó szervezetek, turisztikai vállalkozások megfelelő szakmai háttérrel, tudással rendelkezhessenek annak érdekében, hogy a turizmus ellenállóbb legyen a válságokkal szemben. Ennek érdekében 13 fenntarthatósági irányelvet fogalmaztak meg.

A koalícióhoz mára sokszáz partner kapcsolódott a világ minden pontjáról – állami, fővárosi és egyéb nagyvárosi turisztikai szervezetek, ökoturisztikai térségek, felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek, turisztikai egyesületek és alapítványok, turisztikai szolgáltatók, sajtóorgánumok, startup befektetők – olyan szervezetek, amelyek számára fontos, hogy a turizmus ellenállóbb legyen a természeti katasztrófákkal, gazdasági és társadalmi változásokkal szemben.

Az aláírók hisznek abban, hogy az ellentmondás a turizmus és a fenntarthatóság között leküzdhető, viszont ehhez a korábbinál sokkal tudatosabb fejlesztési és látogatómenedzsment modellekre van szükség. Ezáltal a ma turistái és a következő generációk már regeneratív, fenntartható módon élhetik majd meg a turizmus élményét.

A Future of Tourism Coalition 2022 nyarán indította el azoknak az innovatív jó gyakorlatoknak a gyűjtését, amelyek példaként szolgálhatnak a fenntartható turizmus fejlesztése érdekében. A legjobb projekteket a koalíció honlapján mutatják be. Ahogy fogalmaznak: „A Future of Tourism Coalition minden hónapban olyan inspiráló történeteket emel ki, amelyek életre keltik a turizmusról alkotott közös víziónkat.

A best practice-ek publikálása nemrég indult el. Ezért is hatalmas eredmény, hogy a hosszú távú társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóságot egyaránt támogató 10 hónap – 10 kihívás desztinációmenedzsment modell az elsők között kerülhetett fel a világ jó gyakorlatainak gyűjteményébe.

A jó gyakorlatok gyűjteménye IDE kattintva érhető el.

(forrás: uzletem.hu)
Nyitókép: Canva

search icon