Népszavazáson intettek be a klímavédelemnek a svájciak
Népszavazáson intettek be a klímavédelemnek a svájciak

A svájci választók vasárnap elutasítottak egy három környezetvédelmi javaslatból álló tervezetet, köztük egy új törvényt, amelynek célja, hogy az ország teljesítse a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó, a Párizsi Éghajlatváltozási Megállapodásban foglalt célokat.

Az elmúlt 20 évben 2019 szeptembere és 2020 október között volt a legmagasabb a permafroszt hőmérséklete a svájci Alpokban. Vagyis az állandó hóhatár feletti területeken is melegebb volt, ami sokszor jár a gleccserek visszahúzódásával, de a síszezon is rövidebb az alpesi országban.

Ennek fényében váratlan, hogy a vasárnapi népszavazáson, amely épp a klímavédelemről szólt, a svájci választók 51,6 százaléka utasította el az új CO2-kibocsátásról szóló javaslatot.

Az eredmény különösen meglepő, mivel vereséget jelentett a svájci kormány számára. A tervezett új törvény olyan intézkedéseket tartalmazott, mint az autóüzemanyagra kivetett pótdíj emelése és a repülőjegyekre kivetett illeték bevezetése – írja a Reutersre hivatkozva a napi.hu gazdasági hírportál.

A svájci környezetvédelmi miniszter szerint az elutasítás azt jelenti, hogy Svájc számára „nagyon nehéz lesz „elérni azt a 2030-ig kitűzött célt, hogy a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szint felére csökkentse, és 2050-re nettó kibocsátás-semlegessé váljon.”

A kormány arra törekszik majd az ígérete szerint, hogy olyan nem vitatott intézkedéseket terjesszen ki, mint az üzemanyag-importőrökre kivetett illeték, amely az éghajlatvédelmi projektekbe való beruházásra vonatkozik, és megpróbál új konszenzust kialakítani a lakossággal az éghajlat-politikáról.

Szintén elutasították azt a javaslatot, amely szerint Svájc a világon a második olyan ország lett volna, amely teljesen betiltotta volna a mesterséges növényvédő szereket, valamint egy másik javaslatot, amely ezek használatának csökkentésére irányult volna azáltal, hogy a támogatásokat átirányítják a vegyszereket már nem használó gazdáknak.

A támogatók azzal érveltek, hogy a növényvédő szerek egészségügyi kockázatokkal járnak, míg az ellenzők azt állították, hogy a növényvédő szerek betiltása drágább élelmiszerekhez, a svájci élelmiszerfeldolgozó-ipar munkahelyeinek megszűnéséhez és az importtól való nagyobb függőséghez vezetett volna.

(Forrás: napi.hu Kép: pexels.com – Engelberg, Svájci-Alpok)

search icon