



Pásztortalálkozó, vándorkomédiások előadása, néptánc, kézműves foglalkozás, látványos lovas virtuskodás és pünkösdi királyválasztás várja a családokat pünkösd hétvégéjén az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban.
Kodácz Csengele elmondta, hogy vasárnap a legelők és pásztorok nemzetközi évéhez csatlakozva pásztortalálkozót szerveznek az emlékparkban. A látogatók az ősi mesterség fogásait ismerhetik meg a skanzenben, ahol a hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör udvarán kézi ollós birkanyírást tartanak, majd délután a Nomád parkban kiderül, miként lesz a gyapjúból kész termék.
A Szeri Gyógynövényházban a dél-alföldi táj jellegzetes növényvilágát, valamint a vadon termő füvek emberi és állati gyógyászatban betöltött ősi szerepét mutatják be, a szentesi tanyán pedig azt, hogyan készül a hagyományos pásztorétel, a tarhonya kézzel és rostával. A rendezvényen szó esik a hagyományos legeltető állattartásról, a pásztorok nemzedékeken át öröklődő tudásáról, valamint az ősi mesterségek mai, modern természetvédelmi szerepéről is.
A Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör udvarán hagyományos népi receptek alapján sülnek finomságok a kemencében, amelyeket a vendégek meg is kóstolhatnak, de nem hiányoznak a programok közül a népi gyerekjátékok, az erő- és ügyességi próbák sem.
Pünkösd hétfőjén a skanzen Mester László zenekarának muzsikájától lesz hangos, „Fordulj egyet, de ne nevess!” címmel pedig interaktív viseletbemutató és játszóház fogadja a betérőket a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörben. A skanzenből indul kikiáltóval, táncosokkal, zenészekkel a pünkösdjárás a lovaspályára, ahol a hétvége egyik leginkább várt eseményét, a pünkösdi királyválasztást rendezik. A környékbeli ifjak lóháton ülve teljesítenek különböző ügyességi feladatokat, végül egy vágtát követően kiderül, hogy a két legjobb versenyző közül kinek sikerül megszereznie a királyi címet jelentő koszorút.
(MTI)
Fotó: Canva