Rekordgyors elektromosautó-töltőt mutattak be
Rekordgyors elektromosautó-töltőt mutattak be

Három perc töltéssel akár 100 kilométert is megtehetnek majd az elektromos autók a svájci ABB cég új töltőjével, mely negyed óra alatt képes teljesen feltölteni egy átlagos elektromos autót.

A most bemutatott, Terra 360 nevű töltő egyszerre négy autót lesz képes tölteni. Az ABB közlése szerint a töltő az év végére elérhető lesz Európában, jövőre pedig az amerikai és ázsiai piacon is.

A cég elképzelési szerint új megoldásával egyre több olyan ember számára teheti vonzóvá az elektromos autókat, akik az átlagosan akár több órás töltési idő hossza miatt nem váltottak eddig. Az új termékkel azonban egyelőre nem magánembereket, hanem a cégeket célozza meg az ABB, benzinkutak, üzletek számára tervezik értékesíteni a berendezést.

A Reuters egy korábbi cikke szerint a cég eddig 88 országban 460 ezer töltőállomást értékesített, az üzletág pedig folyamatosan bővül. Míg tavaly 2020 millió dolláros bevételt termelt, addig idén akár 3 milliárd dollárt is elérhetik az értékesítések.

A nagymértékű bővülést az elektromos autók számának gyors emelkedése indokolja. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint tavaly 41%-al nőtt az elektromos járművek száma, meghaladva ezzel a 3 millió forgalomba helyezett járművet világszerte. (Reuters)

search icon