Rekordot ért el a szén-dioxid-kibocsátás 2022-ben
Rekordot ért el a szén-dioxid-kibocsátás 2022-ben

2022-ben magasabb volt a globális szén-dioxid-kibocsátás, mint bármely más évben 1900 óta a feljegyzések szerint. Ez a magas érték annak köszönhető, hogy a világjárvány után újra fellendült a légi közlekedés, emellett több város a szénhez fordult, mint olcsó energiaforrás.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentésében az áll, hogy az energiatermelésből származó kibocsátás 0,9%-kal nőtt, 2022-ben elérte a 36,8 gigatonnát. A NASA szerint egy gigatonna tömege körülbelül 10 ezer teljesen megrakott repülőgép-hordozónak felel meg.

A szélsőséges időjárási események fokozták a tavalyi szén-dioxid-kibocsátást. Az aszályok csökkentették a vízenergia előállításához rendelkezésre álló vízmennyiséget, ami növelte a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének szükségességét. A hőhullámok pedig megnövelték az áram iránti keresletet. Az éghajlatkutatók nyugtalanítónak tartják a jelentést, és arra figyelmeztetnek, hogy az energiafelhasználóknak világszerte drasztikusan csökkenteniük kell a kibocsátást a globális felmelegedés súlyos következményeinek elkerülése érdekében.

Rob Jackson, a Stanford Egyetem földrendszertudományi professzora szerint bármilyen kibocsátásnövekedés kudarc.

Nem engedhetjük meg magunknak a növekedést! Nem engedhetjük meg magunknak a stagnálást! Vagy megszorítások, vagy káosz a bolygó számára. Minden olyan év, amikor magasabb a szén-dioxid-kibocsátás, ártalmas az egészségünk és a Föld számára.

A szénből származó szén-dioxid-kibocsátás tavaly 1,6%-kal nőtt. Sok közösség, elsősorban Ázsiában a földgázról szénre váltott, hogy elkerülje a magas energiaárakat, amelyeket az orosz-ukrán háború súlyosbított. A globális légiforgalom növekedése további 2,5%-kal járult hozzá a kibocsátáshoz.

Mindezek ellenére a tavalyi kibocsátási szint mégis alacsonyabb volt a szakértők által vártnál. A megújuló energiaforrások, az elektromos járművek és a hőszivattyúk fokozott elterjedése együttesen 550 megatonnányi kibocsátás megelőzéséhez járult hozzá – közölte az IEA. A szigorú világjárványvédelmi intézkedések és a gyenge kínai gazdasági növekedés visszafogta a termelést, ami szintén hozzájárult a globális kibocsátás korlátozásához. Európában a szél- és napenergiából származó villamosenergia-termelés először haladta meg a gáz- és atomenergia-termelését.

(Forrás: Euronews)

search icon