Ahhoz, hogy a világ 2050-re elérhesse a karbonsemlegességet, ezáltal legyen esélye elkerülni a klímakatasztrófát, a gazdagabb országoknak és az Európai Uniónak is legkésőbb 2040-ig fenntarthatóvá kell alakítaniuk gazdaságukat.

Ma már tudományos egyetértés van abban, hogy a katasztrofális klímaváltozás elkerülése érdekében a földi átlaghőmérséklet emelkedését az iparosodás előtti szinthez mérten 1,5, de legfeljebb 2 Celsius-fokon kell tartani, amihez az emberiségnek 2050-ig nettó nullára kell csökkentenie az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását. A „nettó nulla” gyakorlatilag a klímasemlegesség vagy a karbonsemlegesség állapotának elérését jelentené, ami alatt az a helyzet értendő, hogy az összes kibocsátott ÜHG-t a természetes karbonnyelők (elsősorban az erdők és az óceánok), valamint a negatív emissziós technológiák már teljes mértékben képesek megkötni.

Kapcsolódó bejegyzések

Ökokatasztrófa: a nagyobb kérdés az, hogy milyen legyen a jövő, nem az, hogy milyen lesz

A jövő – bárki bármit mond – bizonytalan. Ugyanakkor biztosan alakítható, és ezt sokkal komolyabban kellene vennünk.

Abban az pillanatban, amikor elérjük ezt az állapotot, a légköri szén-dioxid-koncentráció megszűnik növekedni, és csökkenni kezd, tehát a globális felmelegedést előidéző fő tényező hatóereje gyengül.

Ki előbb, ki később érné el

A 2050-es cél a világ egészére vonatkozik, és bár egyre több ország kötelezi el magát törvényben rögzített módon is a klímasemlegesség évszázad közepére történő elérése mellett, akadnak olyan államok is, amelyek – elsősorban gazdasági fejlettségük alacsonyabb szintjére hivatkozva – ennél később tervezik megvalósítani a célkitűzést. Ezek között olyan jelentős országok is vannak, mint például a nettó nulla állapot elérését 2060-ra megcélzó Kína, amely a világ legnagyobb ÜHG-kibocsátója, vagy a 2070-es célszámot kijelölő, az emissziós toplista harmadik helyét elfoglaló India.

Ezért ahhoz, hogy világszinten 2050-re elérhető legyen a karbonsemlegesség, a gazdagabb országoknak előbb, a vélemények szerint legkésőbb 2040-ig fenntarthatóvá kell alakítaniuk gazdaságukat. Pontosan erre, a kijelölt céldátum 2040-re való előrehozására szólítja fel a fejlett országokat António Guterres ENSZ-főtitkár a klímacselekvés fokozását szorgalmazó, 2023-as agendájában is.

Kapcsolódó bejegyzések

Ha jól csináljuk, gyermekeink élete már a globális lehűlésről szólhat

2022-ben új rekordot ért el a klímaváltozás fő felelősének tartott emberi eredetű szén-dioxid-kibocsátás, de a növekedés kisebb volt a vártnál, az évtized közepétől pedig tartós csökkenésbe válthat a trend, vagyis továbbra is elérhetőnek tűnik a 1,5 ­°C-os klímacél.

Az elmúlt években egymás után több ország is 2050-nél jóval korábbi céldátumot tűzött ki maga elé a karbonsemlegesség elérésére, köztük a Maldív-szigetek (2030), Finnország (2035), Ausztria és Izland (2040), Németország és Svédország (2045). A klímaváltozás megfékezéséért tett erőfeszítések terén leginkább ambiciózus országcsoportot tehát európai uniós tagállamok dominálják, ezzel együtt is a közös EU-s céldátum továbbra is 2050.

Sőt, miközben a közösség 40%-ról 55%-ra emelte a 2030-as kibocsátáscsökkentési célt (az 1990-es szinthez képes), mindeddig nem jelölt ki 2040-ig teljesítendő köztes célt, noha az Európai klímatörvény (vagy klímarendelet) kötelezi erre az Európai Bizottságot. Igaz, a testület ezzel egyelőre még nincs elkésve, hiszen a 2040-es klímacélra vonatkozó javaslatát 2024 első negyedévéig kell elkészítenie.

Már dolgoznak rajta

Az Európai Bizottság már megkezdte az ezzel kapcsolatos munkát, és az idei nyár előtt nyilvános konzultációt is tartott a témában több mint 900 szervezet és magánszemély részvételével. A beérkezett javaslatok egy része 90–95%-os ÜHG-kibocsátáscsökkentési cél kijelölését tartaná szükségesnek 2040-re, összhangban az éghajlatváltozással foglalkozó Európai Tudományos Tanácsadó Testület álláspontjával, míg mások szerint egy 70-80%-os cél is elegendő lenne.

Kapcsolódó bejegyzések

Történelmi jelentőségű év lehet 2022 a klímaügy szempontjából

Megérkeztek az első becslések arról, hogy miként változik 2022-ben a megújuló energia felhasználása. Látszólag nagy ugrás előtt állunk, de a képlet ennél összetettebb.

Ez utóbbi esetben a célszám meghatározása – lineárisan csökkenő kibocsátást feltételezve – leegyszerűsítve lényegében a 2030-as és a 2050-es célértékek számtani átlagolásaként történne. A lineáris előrehaladást követő megközelítéssel azonban akad egy probléma. Méghozzá az, hogy elfogadja azt a mára elavultnak tekinthető feltételezést, miszerint az EU 2050-es klímasemlegességi célja ambiciózus.

A világ összes országát magába foglaló ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) 2023. márciusi jelentése szintén azt mutatja, hogy a klímaváltozás elleni fellépésben élen járó országoknak és közösségeknek – ilyen az EU is – jóval előrébb kellene hozniuk a nettó nulla kibocsátás elérésére kijelölt 2050-es céldátumot.

Az ambíció emelését az az örömteli fejlemény teszi lehetővé, hogy az energiaátmenet kulcsfontosságú technológiáinak fejlődése, költségcsökkenése és a kapacitások kiépülése rendre jóval gyorsabban történik, mint ahogyan ezt az elemzők prognosztizálják. Szükségességét pedig a klímaválság fenyegető súlyosbodásán túl a társadalmi igazságosság – vagyis a gazdagabb országok nagyobb történelmi felelőssége a jelenlegi légköri szén-dioxid-koncentráció kialakulásában –, valamint az energiaátmenet gyorsításának anyagi megtakarítási potenciálja is alátámasztja. Ez utóbbi elsősorban a legsúlyosabb következmények elkerüléséből adódna.

Az EU energia- és klímapolitikai keretrendszere egyébként már most előrevetíti, hogy az uniós emisszió csaknem felét lefedő kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) hatálya alá tartozó kibocsátások 2040 körül elérhetik a nettó nulla szintet (részben a rendszerbe kerülő kibocsátási egységek számának csökkentése révén). A karbonsemlegességi cél 2040-re történő előrehozása mellett szót emelők véleménye szerint a kibocsátási kvóták számának további csökkentése esetén az EU ETS-ben már 2040 előtt elérhető lenne a nettó nulla emissziós szint, azzal együtt, hogy az ehhez hasonló cél megvalósítása a rendszer által nem lefedett szektorokban szerintük is rendkívüli kihívás lenne.

Amennyiben sikerülne véghezvinni egy ilyen tervet, ez azt jelentené, hogy az EU 2050-ig már szén-dioxid-nyelőként is működne a világ többi része számára, a természetes és mesterséges negatív emissziós megoldások masszív alkalmazásával.

Az uniós klímasemlegességi cél egy évtizeddel történő előrehozása azonban jelenleg nem látszik esélyesnek. A részben az ipari és az agrárlobbi által táplált várható politikai ellenállás mellett az Európai Bizottság európai zöld megállapodásért felelős alelnökének személyében történt változás, illetve a Frans Timmermanst váltó Maros Sefcovic megnyilatkozásai alapján nem valószínű, hogy a Európai Bizottság 2040-es klímasemlegességi céllal áll elő.

Multik sürgetik a klímacél emelését

Ezzel együtt nem lehet teljesen kizárni, hogy például az Európai Parlament kezdeményezésére a 2040-es klímacélt mégis a potenciálisan elérhető tartomány magasabb sávjában tűzik majd ki, ami egyébként – mint láttuk – egybevág az ENSZ szakmai testületének és főtitkárának álláspontjával is. Az EU egyébként az agresszívebb dekarbonizációs célokat sürgetők részéről is jól érzékelhetően nyomás alá került, miután legutóbb – kissé talán meglepő módon – multinacionális nagyvállalatok egy csoportja állt ki közösen egy minimum 90%-os kibocsátáscsökkentési cél kijelölése mellett.

Persze, önmagukban a célszámok mit sem érnek, ha nem kapcsolódnak hozzájuk a megvalósításukat részletesen leíró cselekvési tervek, márpedig e tekintetben még az olyan, a klímaváltozás elleni fellépésben élen járó országok is jelentős hiányosságokkal küzdenek, mint például Németország.

Akárhogy is, az ambiciózusabb célok meghatározása nyilvánvalóan lényeges feltétele a klímacselekvés fokozásának. Bár ez értelemszerűen határozottabb erőfeszítéseket követel meg az érintettektől, a klímacél – és a teljesítése – előbbre hozásának a várható haszna is nagyobb.

Amennyiben a világnak sikerül is 2050-ig klímasemlegessé válnia, azzal még mindig csak 50%-os eséllyel lehetne a felmelegedés mértékét 1,5 Celsius-fok alatt tartani. Magyarul, a következő generációk számára még a jelenlegi célok alapján legjobbnak számító forgatókönyv megvalósulása esetén is mindössze annyi esélye lenne elkerülni a súlyosan negatív klímahatásokat, mint egy pénzfeldobás során.

De abból kiindulva, hogy a klímaváltozás hatásait már ma is világszerte egyre többen és egyre fájdalmasabban érzékelik közvetlenül a saját bőrükön, a kibocsátáscsökkentés üteme egyáltalán nem csak a jövő generációk, hanem már a mi életkörülményeinket is alapvetően fogja befolyásolni. Ezért is érdemes az észszerűség keretein belül a lehető legnagyobb ambícióval kitűzni és megvalósítani célokat.