Szeptember fontos mérföldkő volt az elektromos autózás történetében
Szeptember fontos mérföldkő volt az elektromos autózás történetében

Az előző hónapban Európa legkelendőbb autója a Tesla Model 3 volt, az első elektromos autó, mely az élre tudott kerülni. Ezt úgy érte el, hogy az egy évvel korábbi eladási adatain 58%-ot javított, és több mint 6 ezer eladott autóval előzte meg a második helyezett, fosszilis hajtású Renault Clio-t.

Ezzel együtt az elektromos és hibrid autók részaránya már 23%-ra emelkedett, amely közel a duplája a tavaly szeptemberi adatoknak és várhatóan a következő időszakban még gyorsabban törnek majd előre. Ezzel párhuzamosan a dízelhajtású autók részaránya 27-ről 17%-ra csökkent.

Az elektromos járművek gyors előretörését a környezettudatosság emelkedése mellett az is magyarázza, hogy a legtöbb országban különféle támogatások kapcsolódnak a vásárlásukhoz. Érdekesség, hogy a Tesla Model 3 nem csak az első elektromos autó az eladási lista élén, de az első olyan autó is, mely nem európai márka.

Mindeközben azonban az SUV-k aránya is nőt. Eladott mennyiségük megközelíti az összes eladott autó felét, 46,5%-al. Ezek között azonban szerencsére más sok elektromos, vagy hibrid hajtású jármű is szerepel. (jato) Fotó: wikipedia.com

search icon