Történelmi léptékű támogatást fordítanak a magyar vidék fejlesztésére
Történelmi léptékű támogatást fordítanak a magyar vidék fejlesztésére

Nagy István agrárminisztert tegnap bejelentette, hogy a kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordít a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig az EU-s 3.272 milliárd forintos támogatás mellett.

A miniszter elmondta, hogy a 21. század következő évtizedének egyik legnagyobb feladata a vidéki térségek fejlesztése, az ott élő emberek életminőségének javítása, a fiatalok számára is vonzó és helyben elérhető munkahelyek, jobb minőségű életkörülmények, infrastruktúra és szolgáltatások teremtése. Éppen ezért óriási a jelentősége annak, hogy a kormány 2021-től – a korábbi évek 17,5 százaléka helyett – 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési források mellé. Ez az összeg a jelenlegi, 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program forrásainak megháromszorozását jelenti.

Nagy István hozzátette, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) másik pillére, a jövedelempótló támogatások révén további 3.272 milliárd forintnyi, 100 százalékban uniós forrásból segíti a hazai mezőgazdasági szereplőket. Így a KAP uniós és hazai forrásai révén az elkövetkező kilenc évben összesen mintegy 7.537 milliárd forint fordítható a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére.

A jelentős forrásokból egyrészt a vidéki falvak, kisvárosok infrastruktúrájának megújítása, a közösségekre épülő és élhető vidéki Magyarország építése folytatódik. Emellett a teljes élelmiszeripar piacorientált modernizációja, valamint a biztonságos alapanyag-ellátás érdekében a mezőgazdasági termelés teljes körű környezetbarát korszerűsítése és precíziós gazdálkodásra történő átállítása is megoldódik.

(Agrotrend)

search icon