Idén új lehetőségek nyílnak a borágazat számára
Idén új lehetőségek nyílnak a borágazat számára

A szőlő-és borágazat jelentős technológiai és tudásigényes ágazat, ahol az nyer, aki gyorsabban látja meg az alkalmazkodás új irányát és a kínálkozó információkat eredményesen használja – jelezte a szőlő-és borágazat előtt álló évek egyik kihívását Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a BorÉRT 2024 konferencián.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tartott eseményen az államtitkár az idén meghirdetendő pályázatok sorából a szőlő szerkezetátalakítási, a borászati, az innovációt támogató beruházások mellett kiemelte a kül-és belpiaci promóciós pályázatokat. Megemlítette, a szőlő szerkezetátalakítást az elmúlt tizenhárom évben mintegy 80 milliárd forint segítette, amellyel 30 ezer hektár szőlőültetvény újulhatott meg. Az első körben idén megnyitott és január 22-én zárult pályázatot novemberben újabb követi. Szőlő szerkezetátalakításra 2024 és 2027 között mintegy 71 millió euró fordítható. A támogatás elnyeréséhez új, a mai elvárásokra reflektáló szempontokat is figyelembe vesznek majd a bírálók.

A tavasszal meghirdetendő, borászati beruházásokat támogató felhívás lehetővé teszi szőlészeti gépek, technológiai berendezések beszerzését. Az idei évben újításként bemutatkozik majd az innovációs beruházásokat támogató pályázat, amelyet a borászati gépekre adható beruházásoktól az különböztet meg, hogy az innovációs támogatás olyan gépek és berendezések beszerzését segítheti, amelyek új borászati vagy boralapú termékek, illetve környezetkímélő csomagolóeszközök alkalmazásához szükségesek.

A fogyasztói igényeket figyelembe véve ilyen lehet: az alkoholmentesített, alkoholcsökkentett borászati termékek vagy alacsony alkoholtartalmú boralapú termékek előállításához szükséges berendezések, vagy az eddig még nem alkalmazott felhasználásához szükséges gépsorok. A támogatás célja olyan új, vagy Magyarországon még nem alkalmazott technológiák, eljárások elősegítése, továbbá piacok, fogyasztók elérése és a hatékonyságnövelés, amely megfelel az egyre növekvő környezeti igényeknek.

Természeti kincseink védelme és gyarapítása, köztük a magyar borászat fontossága, a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is a kiemelt témák közé tartozott. A rendezvényen a hazai agrárszektor számos neves képviselője vett részt, értékes előadásokat és innovatív megoldásokat prezentálva az érdeklődők számára.

Feldman Zsolt előadásában hangsúlyos feladatnak nevezte a hazai bor promócióját, bel-és külpiaci jelenlétének erősítését. Erre a feladatra is jelentős összeg, mintegy 6 millió euró áll rendelkezésre 2027-ig. Az 50 százalékos támogatási intenzitást figyelembe véve mintegy 1,5 milliárd forint értékű promóciós tevékenység valósulhatott meg 2020 és 2023 között. Ezek mellett a támogatások mellett a Hegyközségek Nemzet Tanácsa és a Magyar Bormarketing Ügynökség is a magyar borok elismertségéért dolgozik.

(Agrárminisztérium)

Fotó: Canva

search icon