



A geotermikus energia sokáig a megújulók mostohagyermeke volt, most azonban a Fervo Energy igen sikeres, közel 2 milliárd dolláros tőkegyűjtése és a tőzsdei bevezetése azt jelzi, hogy a földhő hasznosításának újabb korszaka kezdődik.
A houstoni székhelyű Fervo Energy tőzsdei debütálása az elmúlt hónapok egyik legfigyelemreméltóbb energetikai bevezetése volt. A vállalat 70 millió részvényt értékesített darabonként 27 dolláros áron – írja a Reuters. Érdekes azonban, hogy a folyamat során az eredeti árfolyamsávot már a zárás előtt felfelé korrigálták, ami önmagában is ritka, illetve az intézményi kereslet kivételes erejét mutatja.
A tranzakció eredményeként a Fervo mintegy 7,66 milliárd dolláros vállalatértéken jelent meg a Nasdaqon, FRVO ticker alatt, mintegy 1,9 milliárd dolláros bevételt realizálva. Ilyen magas piaci érték mellett a befektetők nem pusztán egy ígéretes startupot áraznak, hanem egy infrastrukturális platformot, amely a földhőn alapuló, megújuló energiarendszer egyik legégetőbb hiányosságára kínál megoldást.
A Fervo-sztori nem érthető meg a villamos energia, illetve a hőenergia iránti kereslet strukturális átalakulása nélkül. Ismert, hogy a mesterséges intelligencia adatközpontjai – amelyek folyamatos, stabil és nagy tömegű áramellátást igényelnek – az Egyesült Államok villamosenergia-hálózatát olyan nyomás alá helyezik, amelyre az évtizedekkel ezelőtt tervezett infrastruktúra nem volt felkészítve.
Ehhez adódik a közlekedés és az épületenergetika gyorsuló elektrifikációja. Ezek együttesen szűk keresztmetszeteket és emelkedő nagykereskedelmi áramárakat eredményeznek. Ebben a környezetben különösen felértékelődnek azok a termelési technológiák, amelyek időjárástól és napszaktól függetlenül, folyamatosan képesek termelni. Ez az a tulajdonság, amelyet a nap- és a szélenergia a fizikai korlátaik miatt strukturálisan nem tud biztosítani.
A publikáció teljes terjedelmében a Makronóm weboldalán olvasható.
(Makronóm)
Fotó: Canva