Utcára vonultak az emberek Iránban, olyan komoly a vízhiány
Utcára vonultak az emberek Iránban, olyan komoly a vízhiány

Nem csak felénk forró a nyár, a perzsa államban fél évszázada nem látott szárazság pusztít. Az ennek nyomán fellépő vízhiány már olyan fokú, hogy tüntetések robbantak ki. Néhol összecsapások alakultak ki a tüntetők és a biztonsági erők között.

A hetek óta tartó vízhiány, mely néhol áramkimaradásokkal társul olyan súlyos, hogy mintegy 8000 településen lajtoskocsikból osztják az ivóvizet. A legrosszabb a helyzet a délnyugati Huzesztán tartományban, ahol rendszeresen meghaladja az 50 Celsius fokot hőmérséklet.

Azonban, ahogy a vg.hu írja, a vízhiánynak csak részben oka a mostani szokatlanul száraz nyár: már a tél is enyhébb volt a szokásosnál, a 2-3 Cesius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés pedig leolvasztotta a magashegyi hósapkák egy részét, melyek most nem tudják táplálni a folyókat.

A vízhiány nem csak a lakosságot érinti, ugyanis az ország víz-erőforrásainak 90%-át a mezőgazdaság használja fel. Ennek következtében az súlyos aszály nyomán komoly károk keletkezhetnek az agráriumban is.

Az ötven éve nem látott mértékű szárazsághoz az is hozzájárul, hogy az ország egyes részein 50-85%-al kevesebb csapadék hullott a szokásosnál. A krízis rámutat egy másik problémaára is: a 82 milliós ország lakosságának 71%-a él olyan területeken, ahol a talajvíz túlzott kitermelése miatt fennáll a talajsüllyedés veszélye.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon