Utolsó pillanatos vendégvárók 0-tól 100 éves korig

Utolsó pillanatos vendégvárók 0-tól 100 éves korig
Utolsó pillanatos vendégvárók 0-tól 100 éves korig

Általában két típusú ember van: aki már november végén felkészült a karácsonyra, és aki még 24-én is aggódva rohangál hozzávalókért, ajándékokért. Ha a második csoportba tartozol, ezek a receptek ki fognak húzni a csávából, ugyanis pillanatok alatt készen vannak!

Korábban nem voltam az a nagy sütisütős típus, aztán egyszer csak megcsapott a háziasszonyok szele, és valamiért állandóan sütni akarok. Pedig borzasztó béna voltam: a tortáim szétcsúsztak, a kekszeim megégtek, a sütijeim kiszáradtak. Aztán biztosan megszállt valami, mert egyszerre csak ügyesedni kezdtem, és egyre finomabb és komolyabb sütiket kezdtem el gyártani. Persze az is lehet, hogy simán csak gyakorlat teszi a mestert. Habár még most sem vagyok egy mestercukrász, a karácsonyi sütim a vörös bársony torta lesz, így merem állítani, hogy már megütök egy erős átlagszintet.

Azonban a karácsony, akármennyire is igyekszik az ember, legtöbbször a kapkodásról, a csúszásról szól. Éppen ezért tiszta szívből javaslom mindenkinek, hogy egyszerű, könnyen elkészíthető recepteket válasszon, különösen, ha vendégváró falatokról van szó.

Bízom benne, hogy a következő 3 recept segít majd azoknak, akik finom, de gyorsan összeüthető sütikre vágynak az ünnepek alatt.

Bababarát mézeskalács

Kezdjük a 0 éves kategóriával, ahol ugyanis már gőzerővel robog a hozzátáplálás, ott biztosan szívesen kínálnád a 0–3 éves korosztályt valamilyen egészséges sütivel. Arról nem is beszélve, hogy a 0–1 év közötti babák nem ehetnek mézet, éppen ezért egy mézmentes, de annál finomabb mézeskalácsreceptet hoztam most.

Hozzávalók:

  • 250 g zabliszt
  • 2-3 ek mézeskalács-fűszerkeverék
  • 150 g cukormentes datolya
  • 1 tk foszfátmentes sütőpor
  • 100 g olvasztott vaj
  • 2-3 ek mogyivaj vagy kesuvaj
  • 1 tojás

Így készítsd el!

A datolyákat áztasd be forró vízbe negyed órára! A száraz hozzávalókat keverd össze, majd a datolyát aprítóban krémesítsd, és add hozzá a tojás kíséretében a száraz alapanyagokhoz! Ezután jöhet a vaj. Végül alaposan dolgozd össze a masszát!

Én egy éjszakára a hűtőbe tettem, de ha csak egy órád van, az is untig elég. Ezután nyújtsd ki, de használj lisztet bőven, mert elég ragadós a massza a datolyától. Ezután jöhet a szaggatás, és 10–13 perc alatt 180 fokon készre sül.

kéz fog egy kekszet asztalon keksz a tálban
Sünis és mókusos mézeskalácsok

Tökmagos–fehércsokis keksz

A keksz az egyik legjobb vállalás, mert azon túl, hogy nagyon finom, pillanatok alatt kész van. Ezzel a tökmagos verzióval biztosan nem lősz mellé, és mindenki imádni fogja!

Hozzávalók:

  • 140 g liszt
  • 90 g tökmag
  • 1 csapott kanál sütőpor
  • 130 g vaj
  • 50 g barna cukor
  • 80 g cukor
  • 1 db tojássárgája
  • 1 csipet só
  • 1 mk vaníliaesszencia
  • 60 g fehér csoki
  • 1 ek tökmag

Így készítsd el!

Elsőként a lisztet szitáld egy tálba, a tökmagot daráld le egy aprítóban, majd mehet a liszthez a sütőporral együtt. A vajat keverd habosra a kétféle cukorral, a tojássárgájával és a sóval, majd add hozzá a vaníliát is!

A vajas keverékbe mehet a tökmagos liszt, majd alapos keverés után formázz belőle 10–12 golyót! Kissé lapítsd ki őket, majd rakd sütőpapíros tepsire egymástól kb. 5 centire!

A kekszek tetején eloszlathatod a durvára vágott fehér csokit és a tökmagot, végül 180 fokos sütőben kb. 14 perc alatt kisülnek.

kéz fog egy kekszet
Remek vendégváró lehet ez tökmagos keksz.

Gesztenyés sajttorta

Ha picit több időd van, de továbbra sem tervezel órákig a konyhában robotolni, a sajttorta mindig kiváló választás. A legtöbb háztartásban van hozzá minden. Látványos, finom, és ez a gesztenyés verzió még nagyon ünnepi is.

A recept egy 26 cm-es formához készült.

Hozzávalók:

  • 200 g zabkeksz
  • 50 g sült gesztenye
  • 1 ek barna cukor
  • 40 g vaj
  • 40 g 100%-os gesztenyemassza
  • 500 g natúr krémsajt
  • 100 g barna cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 3 db tojás
  • 175 ml tejföl
  • 300 g gesztenyemassza
  • 2 tk balzsamecet
  • 2 ek rumaroma
  • 75 g sült gesztenye a tetejére
gesztenyés sajttorta tányéron
A gesztenyés sajttorta egyszerű, de igazán ünnepi süti.

Így készítsd el!

A gesztenyés sajttorta zabkeksszel indul. Ehhez a kekszet egy aprító segítségével daráld le, morzsold mellé a sült gesztenyét, és add hozzá a cukrot! A vajat és a gesztenyemasszát keverd el, és add a kekszes alaphoz! Kész is a tészta, amit egy sütőpapírral bélelt formába nyomkodhatsz, majd a hűtőbe kerül kb. fél órára.

Eközben elkészülhet a krém, amihez egy robotgépre lesz szükség: a mascarponét és a cukrokat keverd habosra, majd mehetnek hozzá a tojások. A gesztenyemasszába keverd bele a tejfölt, majd egy kis rummal ízesítve mixeld a két anyagot! Jöhet a sütés: ehhez 180 fokra elő kell melegíteni a sütőt. A keksz tetejére kerül a krém, majd a gesztenye. 180 fokon 10 percig, vízfürdőben süsd (a forma alá egy tepsibe mehet a víz, én legalábbis így szoktam).

search icon