2023-ban startol az új Tesla modell

2023-ban startol az új Tesla modell
2023-ban startol az új Tesla modell

Nagy esély van rá, hogy 2023 közepén megkezdik a Tesla Cybertruck, futurisztikus kisteherautójának a tömeggyártását.

Talán még emlékszünk 2019 mémjére, amikor a Cybertruck elvileg törhetetlen szélvédőjét Franz von Holzhausen, a Tesla vezető járműtervezője egy vasgolyóval betörte. Nem tudni, hogy megtervezett volt, vagy tényleg a mérnökök hibáztak.

Most egy podcastben újra Franz von Holzhausent kérdezték a Cybertruckról. A mérnök kijelentette, hogy gyakorlatilag késszen van a modell a tömeggyártásra, de jó politikusként azért hozzá tette, hogy a Teslánál az az irányelv, hogy bármikor át lehet tervezni a kész modelleket is. Ez feltehetően az ominózus fémgolyós esetre utalt.

A cégnél folyamatosan dolgoznak a finomításokon, a tervezési és a gyártásfejlesztési fázisok révén pedig új javítanivalókat fedeznek fel. Von Holzhausen megerősítette, hogy a Cybertruck standard verziója a Tesla sokat kritizált, a repülőgépek botkormányát imitáló kormányával lesz kapható – ezt a vállalat egyelőre nem jelentette be.

Az alkatrész ugyan stílusos megjelenésű, sok sofőr szerint viszont nem praktikus, különösen, amikor szűk helyen kell manőverezni. A Model S Plaid és a Model X Plaid esetében ez a standard kormány, az utóbbi időkben viszont a Tesla több autójánál is elérhetővé vált ingyenesen a hagyományos kormány. Az elmúlt időszakban több információ is napvilágot látott a Cybertruck esetleges tömeggyártásáról, még állítólagos fotók és szállítólevelek is kiszivárogtak. Hogy végül mikor jelenik meg az utakon a modell, az rövidesen kiderülhet.

forrás: alternativenergia.hu

search icon