



Nagyszabású online diákvetélkedőt indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Okos Doboz felületén.
A Nébih 2017-ben indította el oktatási programját, amelynek egyik fő célja a fiatal generáció szemléletformálása. Az elmúlt években több mint 42 ezer óvodás, általános és középiskolás diák vett részt a program keretében szervezett, több mint 650 foglalkozáson és előadáson. Az interaktív programok, valamint a Nébih Oktatási Program weboldalán elérhető oktatási anyagok és kiadványok hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek tudatos fogyasztókká váljanak: megismerjék az élelmiszerekhez kapcsolódó kockázatokat és az élelmiszer-eredetű megbetegedéseket, tisztában legyenek a megelőzési lehetőségekkel, és figyelembe vegyék az élelmiszerek fenntarthatósági vonatkozásait is.
A KonyhaKontroll aloldalon elérhető animációs videók és játékos feladatok alapvető élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-pazarlással kapcsolatos témákat járnak körül. Többek között a különböző évszakokban elérhető szezonális zöldségek és gyümölcsök, a hűtőtáska használatának fontossága a bevásárlás során vagy éppen a keresztszennyeződés leggyakoribb okai egyaránt témák az oktatóanyagban.
A Nébih és az Okos Doboz csapata idén is izgalmas új problémakörökkel és feladatokkal bővítette a KonyhaKontroll oldalát. Az elérhető több mint 90 feladat és 18 videó kifejezetten a 12–18 éves korosztályt szólítja meg. Az új feladatokban például a penész különleges világáról, valamint a hatékony menütervezésről is szerezhetnek ismereteket a diákok.
A KonyhaKontroll vetélkedő 2025. október 26-ig zajlik. A cél az, hogy a programban részt vevő diákok az élelmiszer-biztonság, -minőség és -pazarlás, valamint a fenntarthatóság témakörében tegyenek szert minél több új és hasznos ismeretre, miközben értékes nyereményekért is versenybe szállnak. A hivatal a legtöbb feladatot helyesen megoldó diákokat, a legaktívabb pedagógust, valamint a két legaktívabb iskolát is jutalmazza.
Az érdeklődő pedagógusok, szülők és a lelkes fiatalok a Nébihoktatás és az okosdoboz weboldalon kaphatnak további információkat az oktatási program aktuális híreiről és eseményeiről.
(Nébih)
Fotó: Canva