Egymillió köbméter vizet tarthatunk vissza
Egymillió köbméter vizet tarthatunk vissza

Egymillió köbméter vizet lehet majd visszatartani a Tiszaderzs-Tiszaszőlősi Holt-Tisza vízpótló és tározási célú, mintegy 11,6 milliárd forint értékű fejlesztésnek köszönhetően – közölte az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára Tiszaderzsen, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság sajtótájékoztatóján.

V. Németh Zsolt elmondta: a klímaváltozás hatása leginkább a vízgazdálkodáson keresztül érzékelhető, az országba beérkező folyók vízhozama ugyanis radikálisan csökken. Míg 15 évvel ezelőtt 114 köbkilométer víz érkezett az országba, mára ez 98 köbkilométerre csökkent.

Az államtitkár hozzátette, hogy a halmozott csapadékhiánnyal is meg kell küzdeni. Mintegy 320 milliméterre tehető az országosan jelentkező vízhiány a 30 éves átlaghoz képest, ez a Tisza vízgyűjtőjén a 400 millimétert is eléri, a kipárolgás pedig a duplájára nőtt az elmúlt 30 évben.

Mindezek hatásaként a felszín alatti vízkészletek radikálisan csökkentek, mintegy 9 köbkilométer a hiány, ebből a Duna vízgyűjtőjére 2, a Tisza vízgyűjtőjére pedig 7 köbkilométer esik. A Balaton optimális vízmennyisége 2 köbkilométer – mondta összehasonlításként az államtitkár. A hamarosan lezáruló fejlesztési időszakban az árvízvédelem volt a fókuszban, a fő feladat azonban egyre inkább a felelős vízkészlet-gazdálkodás lesz, mert a vízkészleteket óvni és lehetőleg bővíteni kell. Ennek egyik eszköze az a program, amelynek szlogenje: „Vizet a tájba!”

Az államtitkár közölte, hogy már két hónappal az öntözési időszak előtt feltöltötték az öntözőcsatornákat, ez tette lehetővé, hogy a nyári rekordközeli melegben is minden vízigényt ki tudtak elégíteni. A vízügyi igazgatóságoknál lévő 218 milliárd forinttal és az önkormányzatok, civil szervezetek, nemzeti parkok által végrehajtott programokra szánt 70 milliárd forinttal együtt ma már 288 milliárd forint az az összeg, amelyet kifejezetten a vizek visszatartására fordítanak.

Ez az összeg teszi lehetővé, hogy Tiszaderzs-Tiszaszőlős térségében egy már 1865-ben kialakult holtágat is bevonjanak ebbe a programba. Ez a 11,6 milliárd forint értékű fejlesztés lehetővé teszi, hogy újabb egymillió köbméter vizet tartsanak vissza.

(Energiaügyi Minisztérium)

Fotó: Canva

search icon