A kávézacc használta gyorsítja az erdősítést
A kávézacc használta gyorsítja az erdősítést

A leromlott talajú területek helyreállítása gyorsabban végbemehet, ha a kávéfőzés melléktermékét is felhasználják, legalábbis ezt állítja egy új tanulmány.

Az korábban is köztudott volt, hogy a kávézacc jót tesz a növényeknek, hiszen a benne található koffein serkenti a növekedést és egyéb összetevői is segítik a növények fejlődését.

Egy nemzetközi kutatócsoport nagyobb volumenben vizsgálta a zacc hatását. A kísérlet egy Costa Ricában lévő degradálódott területen folyt, amelyet egykor erdő borított. Ide szállítottak mintegy 30 teherautónyi zaccot és két évig figyelték a történéseket.

Az eredmények drámaiak voltak!

– mondta Dr. Rebecca Cole a tanulmány vezető szerzője

Az Ecological Solutions and Evidence című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a vastag zaccréteggel kezelt terület két év alatt egy kis erdővé vált, míg a nem kezelt kontroll parcellában továbbra is a fűfélék domináltak.

Ráadásul nem csupán gyorsabb növekedésre serkentett a kávézacc, de a kutatók magasabb szén-, nitrogén- és foszfortartalmat is mértek a talajban.

Ez azért is fontos információ, mert a trópusokon a mezőgazdasági célú erdőirtásokat követően csak nagyon-nagyon lassan épül vissza a talaj, a degradálódott területeken hosszú évtizedek is eltelhetnek, mire az erdő újra birtokba tudja venni a földet.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(ecowatch)

search icon