A légiközlekedési ágazat klímavédelmi vállalásainak 98%-ka nem teljesült
A légiközlekedési ágazat klímavédelmi vállalásainak 98%-ka nem teljesült

Az ágazat által meghirdetett klímavédelmi célok túlnyomó többsége nem teljesült eddig a Possible nevű környezetvédelmi szervezet jelentése szerint.

A jelentés áttekintette a 2000 óta megfogalmazott vállalásokat. Megállapításaik szerint ezek közül szinte mindegyiket elmulasztották, ötvenből mindössze egy teljesült. Ahogy a Guardian beszámolójában írják, a Possible jelentése erős üzenet a brit kormány számára, akik a korábbi években a légitársaságok önszabályozására hivatkozva hárították el az iparág jelentősebb törvényi szabályozását.

Leo Murray, a Possible innovációs vezetőjének ötlete is van arra, mivel lehetne gyorsan jelentős változást elérni. Szerinte egy „törzsutas-adót” kellene bevezetni, mely a légközlekedést gyakran használó utasok számára magasabb árakat eredményezne, visszatartva őket a túl gyakori repüléstől. Becslések szerint az emberek 15%-a veszi igénybe az összes repülőút 70%-át.

Mint írják, a pandémia előtti utolsó teljes évben, 2019-ben a légi közlekedés volt felelős az emberiség által megvalósított szén-dioxid-kibocsátás 2,1%-áért.

A kutatók szerint a légitársaságok a tarthatatlan céljaikkal szembesülve, egyszerűen csak a fiók mélyére süllyesztik azokat. Így aztán kimaradnak a fenntarthatósági beszámolókból és szép lassan elfelejtődnek. A Virgin Atlantic például 2007-ben azt vállalta, hogy 2020-ra 30%-kal csökkenti a szén-dioxid kibocsátását. 2014-re 8%-nál tartottak, amiről be is számoltak, 2020-ban azonban már nem szerepelt a vállalás a jelentésben. Ehelyett 2021-ben egy 2026-ra vonatkozó 15%-os csökkentést hirdettek meg.

search icon