A méhlegelő nem csak a méhekről szól – Podcast
Hazánk legértékesebb természeti kincsei közé tartoznak a gyepterületek, melyeknek kiemelkedő a fajgazdagsága és a klímaváltozás mérséklése szempontjából kulcsfontosságú széntároló képessége is. Sajnos mégis mostohán bánunk a gyepeinkkel, legyenek azok a természetben vagy épp a kerítésünkön belül. A gyepek fontosságáról, védelmük lehetséges módozatairól és a városi gyepterületek – avagy méhlegelők – jelentőségéről Kántás Zoltánnal beszélgettünk.
Kis léptékben, 100 m² alatti területeket vizsgálva a növényfajok számában a gyepek világrekorderek: több fajt vonultatnak fel, mint az esőerdők. Mégis, ha a természetvédelem szóba kerül, mindenkinek először az erdők ugranak be. Ha valaki beruházást tervez, komoly ellenállásra számíthat, ha fákat kell kivágni az építkezés miatt, a gyepekért viszont nem sokan állnak ki. Talán ezért is hívják a feltöretlen területeken megvalósuló fejlesztéseket zöldmezős beruházásnak.
Pedig a gyepek jelentősége – nem is csupán diverzitásuk és szénmegkötő képességük okán – óriási. A gyep az ízeltlábúak paradicsoma, ők pedig a természet egyik legfontosabb építőkockáját jelentik: ha holnap az összes ember eltűnne a föld színéről, túl sok dolog nem változna meg; ha viszont eltűnnének az ízeltlábúak, minden a feje tetejére állna.
Ezek az élőlények olyan fontos feladatokat látnak el, mint a beporzás vagy épp a lebontás. Vendégem egy pizzás példát hozott: ha eltűnnének a beporzók, akkor ugyan még tudnánk rendelni pizzát (a gabonák ugyanis önbeporzók), de a feltéttel már gondban lennénk. Einstein szerint, ha eltűnnének a beporzók, az emberiség is kihalna négy éven belül. Persze, ahogy ez az adásból is kiderül, a zseniális fizikus valószínűleg soha nem mondott ilyesmit, és talán a négy év is túlzás, de – bárkitől is származik a mondás – a valóságtól azért túlzottan mégsem áll messze.
Nem csak a méhek legelésznek
A beporzók között fontos szerepük van a méheknek, de távolról sem ők az egyetlenek, akik részt vesznek ebben a munkában. A városokban mégis méhlegelőnek hívjuk a gyepterületeket, ez azonban csak marketingfogás: a méhecskéket mindenki szereti, könnyű velük eladni valami olyat, ami alapesetben nem feltétlenül vonzó a „rendezett” környezethez szokott ember számára.
Ahogy egy korábbi adásunkban is szót ejtettünk róla, a nyírt, műtrágyázott és rendszeresen szellőztetett pázsit iránti vonzalmunk – az angolkert eszménye – Nagy-Britanniából kiindulva meghódította a világot. A jelenlegi klímaviszonyok mellett azonban a tökéletes zöld gyepet csak mesterségesen lehet fenntartani, ráadásul az ilyen terület az élővilág szempontjából is zsákutcát jelent.
A makulátlan gyepekkel szemben a méhlegelőket évente csak 1–2 alkalommal kaszálják, azt is úgy időzítve, hogy ez az őshonos növények vegetációs ciklusához illeszkedjen: magyarul, hogy virágozhassanak, és elszórhassák a magjukat. Ezzel a módszerrel néhány év alatt gyönyörű, őshonos gyepterület jön létre, ahol nem kell tartanunk olyan növényektől, mint például a sokaknak kellemetlenséget okozó parlagfű.
Az adásban beszélünk arról is, hogy miként lehet úgy létrehozni természetes gyepeket, hogy azok városi környezetben is vonzóak és a többség számára elfogadhatók legyenek. A méhlegelő ugyanis nem arról szól, hogy hagyjuk, hogy a kertek vagy a közparkok dzsumbujjá váljanak. Sokkal inkább arról, hogy a közvetlenül nem használt területeken megengedjük, hogy a természet tegye a dolgát. Az is elhangzik, hogy azokon a területeken, ahol szabadidős tevékenységet folytatunk, pihenünk, vagy épp a gyerekek játszanak, igenis indokolt a fűnyírás, sőt adott esetben a locsolás is.
Az adásban szó esik még
- a vágatlan májusról,
- a gyepterületek hűtőhatásáról és vízmegtartó képességéről,
- jó példákat gyűjtő és alkalmazó civilekről,
- a természetes gyepek eltűnésének okairól és üteméről,
- a méhekről és más beporzókról,
- a növényvédelmi és állategészségügyi szerek negatív hatásairól,
- és arról is, hogy milyen lehet a természetes gyep egy hangya szemszögéből.
