A nagy divatmárkák is hozzájárulhatnak az őserdők irtásához

A nagy divatmárkák is hozzájárulhatnak az őserdők irtásához
A nagy divatmárkák is hozzájárulhatnak az őserdők irtásához

Egy új tanulmány szerint erős összefüggés lehet egyes divatmárkák és az Amazonas esőerdeinek irtásában résztvevő vállalatok között.

A divatipar összetett ellátási láncait érintő kutatás során a vizsgált 84 márka közül több mint 50-et tudtak közvetetten az erdőirtáshoz kötni. Ezek között olyan jelentős szereplők is megtalálhatók, mint a Zara, az Adidas vagy épp a Nike.

A Stand.earth kutatócég tanulmánya szerint az érintett cégek ellátási láncában helyet kap a amazóniai őserdők irtásában jelentős szerepet játszó brazil JBS nevű cég, mely Brazília legnagyobb bőrexportőre.

Az elsősorban szarvasmarhák bőrével kereskedő vállalat újabb legelőkért irtja az erdőt. Nem ők az egyetlenek azonban: a mezőgazdasági célú erdőirtás az, amely a legnagyobb mértékben pusztítja el (a tévesen) a Föld tüdejének is nevezett dzsungelt.

Hogy mekkora iparágról beszélünk azt jól mutatja, hogy a tanulmány számításai szerint 2025-re már évi 430 millió szarvasmarhát kell majd levágni a kereslet kielégítésére. Ebbe pedig beletartoznak a divatcégeknek szánt bőrtermékek is. Ezzel együtt a brazil cég nemrég kötelezettséget vállalt arra, hogy 2035-ig megszünteti az erdőirtást, ezt a környezetvédelmi szervezetek elégtelennek tartják.

Az egyértelműnek tűnik, hogy bármit is lép a JBS, ettől függetlenül a globális divatiparnak változtatnia kell, ugyanis az ágazat a világ egyik legnagyobb kibocsátójának és szennyezőjének számít.

Végül olyan megoldásokat és alternatívákat kell találniuk, melyek nem állati eredetűek és nem műanyag alapúak. A divatcégek erőforrásait figyelembe véve nincs mentségük, ha nem változtatnak.

–mondta Céline Semaan, a Slow Factory nevű szervezet vezetője

(Guardian)

search icon