A pilóta, aki a klímaváltozás miatt felhagyott a repüléssel
A pilóta, aki a klímaváltozás miatt felhagyott a repüléssel

Todd Smith egykori pilóta, ma éghajlatvédelmi aktivistaként, az iparág megreformálásán dolgozik.

A brit származású Todd Smith, gyermekkori álmát teljesítve, pilótaként három éven keresztül szállított utasokat, de 2018-ban betegsége mindent megváltoztatott. Bélgyulladása miatt nem repülhetett, így az orvosai tanácsára felhagyott a húsfogyasztással. Ekkoriban nézett meg több dokumentumfilmet arról, hogy az állattenyésztés hogyan károsítja a környezetet. Így jutott el a repülés okozta környezetszennyező statisztikákig is.  

  • a repülés felel a globális emisszió több mint két százalékáért 
  • azoknak, akik soha nem ültek repülőn, a 80 százalékuk aránytalanul megszenvedi a klímaváltozás hatásait 
  • az emisszió felét a népesség egy százaléka okozza. 

Ezután Smith nem tért vissza régi életmódjához. Az éghajlatvédelmi aktivizmus elkötelezettje lett, és csatlakozott az Extinction Rebellion protest mozgalomhoz is, aminek ma már a szóvivőjeként tevékenykedik. Az egykori pilóta légiközlekedési dolgozókkal létrehozta a Safe Landing csoportot, amely belülről próbálja átalakítani az iparágat, elsősorban annak vezetőit sürgetve, hogy hagyjanak fel a „veszélyes növekedéssel”. 

Nem duplázhatjuk meg továbbra is a légi forgalmat 15 évente, a megmaradt szén-dioxid-keretünkkel. Az iparágban dolgozóknak is meg kell érteniük, hogy kevesebbet kell repülnünk, ha hosszú távú jövőt akarunk biztosítani az iparágnak.

Smith mindaddig nem tér vissza a repüléshez, amíg az iparág „nem veszi szigorúbban a kötelezettségeit”. 

(player.hu)

search icon