A torkod elárulja a titkot

A torkod elárulja a titkot
A torkod elárulja a titkot

Sokféle ajánlást hallani azzal kapcsolatban, vajon mennyi vizet, folyadékot érdemes innunk egy nap.

Egyesek szerint a nyolc pohár az ideális, mások bonyolult számítással kalkulálják, alapul véve a súlyukat, korukat és magasságukat; és persze létezik az amennyi jólesik-iskola is, amely szerint az ember, ha figyel, rájön, mennyi vizet kíván a szervezete.

Egy ausztrál tanulmány szerint érdemes befelé figyelni ivás kérdésében, mert ha túlzottan hidratáltak vagyunk, nehezebbnek tűnik a nyelés, ami kissé visszatart minket az ivástól. Vagyis minden olyan alkalommal, amikor épp ki voltunk száradva legalább egy kicsit, könnyű lesz lenyelni a kortyokat. Ha épp nincsenek ezzel nehézségeink, akkor bizony szükség volt arra a pohár vízre, még ha nem is éreztük magunkat extrém módon szomjasnak.

A kutatás egyszerű volt: amikor szakértői csapat arra kérte az önkénteseket, hogy értékeljék egy kis korty víz érzetét a szájukban, torkukban, kiderült, hogy azok az emberek, akik nemrégiben sok vizet ittak, azt mondták, sokkal több erőfeszítést igényel a lenyelés, mint az enyhén hidratáltaknál.

Mindezek nyomán a kutatĂłcsapat vezetĹ‘je Ă­gy fogalmazott: a szándĂ©kos, akár erĹ‘ltetett folyadĂ©kfogyasztásra vonatkozĂł ellentmondásos tanács helytelen. MĂ©g az edzĂ©st vĂ©gzĹ‘knek is csak a szomjĂşságuk szerint kellene inniuk, Ă©ppen annyit, amennyi jĂłlesik. – tette hozzá.

(Forrás: divany.hu Kép: pexels.com)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon