Babyboom a hegyigorillák menedékének számító Virunga Nemzeti Parkban
Babyboom a hegyigorillák menedékének számító Virunga Nemzeti Parkban

Január óta már 16 hegyi gorilla született a kongói parkban, az utolsó kettő épp a napokban. A súlyosan veszélyeztetett fajt régóta igyekeznek megvédeni a természetvédők, melynek eredményeképp a hegyi gorillák populációja ötszörösére nőtt az elmúlt 40 évben.

November 15-én két egyed is szüetett. A Wilunula-családban egy hím, míg a Humba-családban egy nőstény jött a világra a park twitter-bejegyzése szerint.

Ahogy a Phys.org ismeretterjesztő portál írja, míg 1981-ben csupán 58 hegyi gorilla élt a park területén, a becslések szerint számuk ez év közepén 350-re nőt. A populáció növekedése az elmúlt 10 évben váltott igen nagy tempóra, hiszen 2010-ben még csupán 201 egyed élt a parkban.

Részben ennek is köszönhető, hogy az IUCN három éve „kritikusan veszélyeztetettről” „veszélyeztetettre” módosította a faj besorolását.

Ezzel együtt még nem vonultak el a viharfelhők, ugyanis a hegyi gorillák csupán három országban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ugandában és Ruandában találhatók meg, előbbiben pedig továbbra is igen jelentős a szegénység és a politikai instabilitás, mely az ökológiai körülmények romlásának veszélyét hordozza magában.

search icon