
Az USA és Kína közötti kereskedelmi feszültség erősödésével Latin-Amerika szerepe felértékelődik a kínai vállalatok számára, ezek ugyanis a régió nélkül nem tudják termékeiket versenyképes áron eljuttatni az amerikai piacra. Az Energiastratégia Intézet nearshoringról szóló sorozatának 3. részét olvashatják.
A nearshoring várhatóan jelentős előnyökkel jár a térség országai számára, beleértve a gazdasági növekedést és az infláció lassulását is. Egyes várakozások szerint 30–50 milliárd dollárnyi befektetés érkezhet Latin-Amerikába Ázsia helyett. Az Amerika-közi Fejlesztési Bank becslései alapján a nearshoringnak köszönhetően Latin-Amerika és a Karibi-térség éves áru- és szolgáltatásexportja középtávon akár 78 milliárd dollárral is nőhet.
2023-ban 17,15 milliárd dollárnyi FDI áramlott be Kolumbiába. Ugyanezen év első felében a nearshoring-projektek keretében 1,3 milliárd dollárnyi befektetés érkezett az országba. Ennek legnagyobb része az Egyesült Államokból származott; az amerikai tőke az összes FDI harmadát jelentette. A második legjelentősebb FDI-partner az Egyesült Királyság volt (az ország Karibi-térségben található – Anguilla nevű – tengerentúli területével folyatott kereskedelmet is beleszámítva 21%), ezt Spanyolország (14%), Svájc (7%), illetve Mexikó (3%) követte.
2022-ben a legtöbb külföldi tőkét a pénzügyi és üzleti szektor (77,2%), az olajipar (22,8%), a gyáripar (17%), a bányászat (16%), valamint a szállítás, a tárolás és a kommunikáció (13,8%) vonzotta. Gazdasági és politikai stabilitása lehetővé teszi, hogy Kolumbia vállalatbarát üzleti környezetet tartson fenn, amelyet a kormányzat külföldi befektetőket támogató intézkedései segítenek. Emellett az ország bőséges olaj- és széntartalékokkal, arannyal, valamint kávéval rendelkezik.
Kolumbia munkaereje fiatal, képzett és versenyképes. Helyzetét tovább erősíti, hogy számos szabadkereskedelmi egyezménnyel rendelkezik, köztük az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval, az USA-val pedig szoros kereskedelmi, gazdasági és politikai partnerséget tart fenn. Ezenfelül 19 bilaterális befektetési szerződést kötött már. Az ország egyik legnagyobb előnye stratégiai elhelyezkedése: Kolumbia nemcsak Észak- és Dél-Amerika, hanem Délkelet-Ázsia piacaihoz is hozzáférést biztosít a területén működő vállalatok számára.
A publikáció, melyből Argentína és Brazília nearshoring-befektetései is kiderülnek, az Energiastratégia Intézet weboldalán olvasható.
Fotó: Canva