Egy eltűnt kolibrifajt fedeztek fel ismét
Egy eltűnt kolibrifajt fedeztek fel ismét

Egy tapasztalt madarász Kolumbiában kapta lencsevégre a kihaltnak hitt fajt, melyet 2010-ben láttak utoljára. A nagyméretűnek számító Santa Marta-i kardoskolibri (Campylopterus phainopeplus) csak a névadó hegységben él, és a mostani mindössze a harmadik alkalom, hogy a fajt dokumentálták.

Az ornitológusok már attól tartottak, hogy a faj kihalt, ugyanis az általa lakott trópusi erdőket nagyrészt kiirtották a mezőgazdaság számára.

Amikor először megláttam a madarat, azonnal a Santa Marta-i kardoskolibrire gondoltam. El sem hittem, hogy ott vár rám, hogy elővegyem a fényképezőgépemet és elkezdjem fotózni. Majdnem biztos voltam benne, hogy ez az a faj, de mivel annyira eluralkodtak rajtam az érzelmek, inkább óvatos voltam. (…) De amint megláttuk a képeket, tudtuk, hogy igaz.

– mondta Yurgen Vega, aki rálelt a különleges madárra

Az újra felfedezett kolibri szerepel az IUCN vörös listáján, méghozzá a súlyosan veszélyeztetett fajok között. Emellett helyet kapott a Re:wild természetvédelmi szervezet „Search for Lost Birds” elnevezésű, világszerte zajló, a több mint 10 éve nem látott fajok felkutatására irányuló programjának Top10-es listáján.

A kolibri, amelyet Vega látott, egy hím volt, amelyet smaragdzöld tollazatáról, élénk kék torkáról és ívelt fekete csőréről lehetett azonosítani. Egy ágon ült, hangoskodott és énekelt, ami a tudósok szerint az udvarláshoz és a terület védelméhez kapcsolódik.

Az észak-kolumbiai Sierra Nevada de Santa Marta rengeteg vadon élő állatfajnak ad otthont, köztük 24 olyan madárfajnak, amelyek sehol máshol nem fordulnak elő. A tudósok becslése szerint azonban a hegység erdeinek mindössze 15%-a érintetlen. Remélhetőleg a Santa Marta-i kardoskolibri meglepetésszerű észlelése segít megőrizni a fennmaradt élőhelyüket, ami számos ott élő faj javát szolgálja.

A kutatók most abban bíznak, hogy megtalálják a faj stabil populációit, hogy többet deríthessenek ki életmódjáról, mely a védelméhez is elengedhetetlenül fontos. (Guardian)

A borítókép illusztráció! Rajta a lila kardoskolibri (Campylopterus hemileucurus) látható.

search icon