Egyre több a profi kerékpártámasz a boltoknál
Egyre több a profi kerékpártámasz a boltoknál

Kényelmes és biztonságos kerékpártámaszokkal szereli fel a SPAR Magyarország az újonnan nyíló áruházait, és a meglévő üzletek korszerűsítésekor is kiemelt figyelmet fordítanak ezekre. A Magyar Kerékpárosklub kerékpárok elhelyezésére vonatkozó ajánlásait figyelembe véve már 17 SPAR üzletnél használják az egyszerűen telepíthető megoldást. 

Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre többen intézik a bevásárlásaikat kerékpárral. „Nekik szeretnénk kényelmes és biztonságos megoldást kínálni kerékpárjaik elhelyezésére. Ebben nagy segítséget kaptunk a Magyar Kerékpárosklubtól, amelynek ajánlásait figyelembe véve alakítjuk ki a kerékpártámaszokat az üzletek parkolóiban, illetve az épületek mellett.” – tette hozzá Maczelka.

A SPAR Magyarország munkatársai tavaly augusztusban kezdeményezték a tapasztalatcserét a Magyar Kerékpárosklub szakértőivel. A konzultáció és az egyeztetések eredményeképpen a civil szervezet ajánlásait teljes egészében elfogadta a vállalat. Ennek köszönhetően folyamatosan emelkedik azon SPAR üzletek száma, ahol az ajánlásnak megfelelő kerékpártámaszokkal találkozhatnak a kerékpárral érkező vásárlók. Ma már 17 SPAR áruháznál található az ajánlásnak megfelelő támasz, és ez a szám a jövőben folyamatosan emelkedni fog. 

A leginkább bevált, és ezért a kerékpáros szervezetek által is javasolt kerékpártámasz az úgynevezett támasztókeret, amelyet a szakirodalom Sheffield-támaszként is említ. Ez egyszerűen telepíthető, olcsó megoldás, ugyanakkor a célnak tökéletesen megfelel, a kerékpár gyorsan és kényelmesen elhelyezhető és biztonságosan rögzíthető akár a váznál, akár a kerekeknél, és nem okoz gondot sem a kerékpárra szerelt kosár, gyermekülés sem.

Látszik, hogy a SPAR-nak fontosak a kerékpárral érkező vásárlói, hiszen a boltoknál eleve elhelyezte a tárolókat, és a visszajelzésünkre rendszerszintű reakciót adtak a praktikusabb és kényelmesebben lakatolható támaszokra váltással. Fontos célunk, hogy a településeink minél alkalmasabbak legyenek a kerékpáros közlekedésre, és ehhez nem csak az eljutás, hanem a tárolás megoldása is fontos feltétel.

– ismertette Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke

A Magyar Kerékpárosklub 2002-ben alakult civil szervezet, mely mára már több mint kétezer taggal rendelkezik országszerte. Fő célja a kerékpározás hazai terjedésének elősegítése, kultúrájának megteremtése. A szervezet fontos szereplője a közéletnek, szakmai segítséget nyújt a vonatkozó kormányzati döntések előkészítésénél, illetve közreműködik tervek elkészítésében és megvalósításában. A szervezet közlekedésfejlesztéssel, kerékpáros infrastruktúra-tervezéssel, kerékpártárolókkal kapcsolatos tevékenységét összefogó munkacsoportban tervezői jogosultsággal rendelkező, a tervezői szakmában dolgozó közlekedés- és építőmérnökök vesznek részt.

Borítókép: spar.hu

search icon