Nagy sikerrel zárult az első Állatvédelmi Piknik
Nagy sikerrel zárult az első Állatvédelmi Piknik

Több ezren vettek részt az idei Állatvédelmi Témahét nyitóeseményén.

Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos köszöntő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy kizárólag széleskörű társadalmi összefogással lehetséges az állatvédelem fejlesztése, erősítése Magyarországon, ennek kézzelfogható példája az első ízben megrendezett Állatvédelmi Piknik.

Ovádi Péter
Fotó: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

Az Erzsébet téren csaknem 30 kitelepülő szervezettel találkozhattak az érdeklődők, látványos bemutatókra, interaktív állatvédelmi játékokra került sor, illetve közéleti személyiségek részvételével zajló Állattartó Öttusán és az ország legnagyobb állatasszisztált foglalkozásán is részt lehetett venni. 2023. október másodika és tizenötödike között kerül sor a másodízben megrendezett Állatvédelmi Témahétre, amelyre idén már 1850 oktatási intézmény és 245.000 gyermek regisztrált.

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az Alapítvány a fenntartható állatvédelmet támogatja, ami jó az embernek, jó az állatnak és a gazdasági szempontokra is figyelemmel van. Véleménye szerint a Piknik felfogható állatvédelmi seregszemleként, azonban az is biztos, hogy az Erzsébet téren megjelent nagyszámú partnerszervezetnél is sokkal több szervezet csatlakozott az elmúlt időszakban az állatvédelmi összefogáshoz.

A Piknik nagyszínpadán Ovádi Péter, Vetter Szilvia és Kun-Gazda Péter, Belváros-Lipótváros önkormányzati képviselőjének köszöntőjét követően az Országos Polgárőr Szövetség „Öt állati szabadság” címet viselő fotópályázatának díjátadójára került sor, majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tartott keresőkutyás bemutatót. Ezt követte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pénzügyőr Népzenei együttes műsora, a BM Katasztrófavédelem Mentőkutyás Szolgálat kutyás bemutatója, az Országos Polgárőr Szövetség kutyás bemutatója és a Sukorói Vadmadárkórház bemutatója.

Fotó: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

A közéleti személyiségek részvételével megrendezett Állattartó Öttusa és az ország legnagyobb állatasszisztált foglalkozása is nagy sikert aratott. Az estét az Akela Kutyaiskola kutyás bemutatója és a Shake It zenei formáció zárta, a moderátorok – időrendben – Váczi Gergő, Petrus Krisztina, Iszak Eszter és Orosz Barbara voltak.

(Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány)

search icon