Eltűnőben a reklámújságok, változnak a vásárlói szokások
Eltűnőben a reklámújságok, változnak a vásárlói szokások

Egyre kevesebb reklámújság kerül a postaládánkba, ez pedig nem véletlen. A Rossmann Magyarország közleményéből kiderül, hogy ők például három év alatt összesen 85%-kal csökkentették a nyomtatott magazinjuk példányszámát. Ezzel egyébként évi közel 1000 tonnával kevesebb papírt használnak fel ezen a területen.

A csökkentés hátterében a vásárlói igények változása is megfigyelhető. Ahogy Flórián László, a cég ügyvezető igazgatója mondja, „a vásárlók már nem igénylik olyan mértékben a nyomtatott magazinokat, mint néhány éve”. A cég négy évvel ezelőtt még 2,3 millió újságot szórt ki kéthetente, míg jelenleg ugyanez az érték már csak 350 ezer darab.

A változásban szerepet játszottak a cég fenntarthatósági törekvései is. A hangsúlyok némileg eltolódtak: ma már inkább online és egyénre szabottan próbálják elérni a vásárlókat és hirdetni az akciókat.

Egyre több vásárló számára egyszerűbb és kényelmesebb a mobil applikációnkban és a weboldalon átlapozni az akciókat. (…) Az a célunk, hogy minden egyes vásárló a számára releváns akciós ajánlatot kapja meg azon a csatornán, amelyet a leginkább használ – legyen az e-mail, mobil applikáció, vagy valamelyik közösségimédia-felület. Nem az a kérdés, hogy megszűnik-e a nyomtatott formátum, hanem az, hogy mikor, és helyette a vásárlók milyen egyéb csatornát választanak.

–mondja Flórián László

A potenciálisan hulladékká váló papíralapú hirdetőújságok mellőzése mellett a cég az irodai folyamatok digitalizálásával is nagy mennyiségű papírt takarít meg. „Az egymás közötti kommunikáció jórészt digitális platformokon folyik, ennek eredményeképpen kevesebb papírt és energiát használtunk fel, kevesebb üzemanyagot égettünk el” – teszi hozzá Flórián.

Környezetbarát csomagolás

A termékek szállításakor a lehető legkevesebb csomagolóanyagot használja fel a cég. Hat különböző méretű kartondobozban utaztatják az árukat, házhozszállításkor pedig papírtáskát használnak. A Rossmann Magyarország által használt csomagolóanyagok mind FSC minősítésűek, vagyis az anyagok felelős erdőgazdálkodásból származnak. A termékek védelme miatt szükséges térkitöltőket pedig többször használatos, és 100 százalékban újrahasznosítható légpárnákra cserélték le.

Az enerBIO márkajelzésű, több mint száz termék esetében nem használnak kartondobozt, papírcímkét, visszazárható címkét, csomagolódobozt, belső tasakot. „Ezzel a módszerrel évente kereken 48 tonna csomagolóanyagot takarítunk meg. Önmagában az enerBIO lenmag kartoncsomagolás elhagyásával csaknem 16 tonna papír megtakarítását értük el” – tájékoztatott az ügyvezető igazgató.

Innováció az üzletekben

A Rossmann Magyarország nemcsak működésében kíván hozzájárulni a környezeti értékek megőrzéséhez, hanem termékkínálatával is igyekszik megoldásokat adni a fenntarthatósági kihívásokra. Ezért is csatlakozott tavaly a Klímainnovációs Közösség által meghirdetett Startup Plastic Surgery programhoz, ahol az idei évben is főtámogatóként jelenik meg. A program keretében a vállalat olyan startupötletek megvalósulását segíti, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi kihívásokra kínálnak megoldást.

A drogériahálózat ezen felül egy különdíjat is felajánlott, miszerint a kiválasztott startup termékét beemeli termékportfóliójába, amennyiben az elkészül. A különdíjat tavaly elnyert Skoonex környezetbarát (újrahasznosított alumíniumvázból és 100 százalékban újrahasznosítható, cserélhető műanyagfejből álló) fogkeféje hamarosan része lesz a drogérialánc termékkínálatának.

Az idei évben szintén főtámogatóként vesz részt a programban a drogériahálózat: célja, hogy az elmúlt évhez hasonlóan ismét szándéknyilatkozatot tehessen a legjobb, leginnovatívabb ötletek megvalósításához.

search icon