Európában már minden tizedik új autó elektromos
Európában már minden tizedik új autó elektromos

A koronavírus-járvány ellenére tavaly tovább nőttek a tölthető hibrid (PHEV) és a kizárólag elektromos üzemű (BEV) új autók eladásai. Egyelőre Kína és a lemaradó Egyesült Államok előtt Európa az környezetbarát technológia legfőbb piaca.

2019-ben a globális értékesítés 2,5%-át adták az elektromos járművek, míg tavaly ez az érték már 4,2%-ra nőtt, a legmagasabb pedig Európában volt, ahol az új autók 10,2%-a már elektromos üzemű.

Ahogy a hang.hu cikkében olvasható, a koronavírus-járvány ugyan megtörte az elektromos autók térhódításának lendületét a tavalyi első félévben, ám a teljes évet tekintve az eladások 43%-al bővültek globálisan.

Kontinensünkön Németországban kelt el a legtöbb PHEV illetve BEV üzemű autó, ahol a 398 ezer darabbal már minden nyolcadik eladott új autó ilyen volt. Magyarországon sajnos még jóval kisebb az elektromos autók elterjedtsége, amit némileg a kiszolgáló infrastruktúra hiányosságai is magyaráznak.

Tavaly összesen 4837 BEV üzemű jármű talált gazdára itthon, amely az az újonnan forgalomba állított autók mindössze 1,8%-át tette ki. A kormány elképzelései szerint a jelenlegi 1200 töltőpontot 2030-ra legalább 5900-ra emelnék, ez pedig jókora lökést adhat az elektromos autók hazai térhódításának is.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon