Az egyes generációk közötti különbségek régóta és szüntelenül foglalkoztatják az embereket, legyen szó az okostelefon-függő fiatalokon zsörtölődő szülőkről, vagy épp „a mindent jobban tudó” gőgös fiatalokról elmélkedő Arisztotelészről. A pszichológusok által „Kids these days” (Ezek a mai fiatalok) effektusnak nevezett jelenség legalább az időszámításunk előtti 624. évig, az ókori görögökig visszavezethető az írásos emlékekben, ami arra utal, hogy az elkövetkező generációk hanyatlásáról szóló megállapítások csak egy általános emberi illúzió megnyilvánulásai.
A kutatók szerint ez a jelenség elsősorban annak tudható be, hogy az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy ők maguk is változtak az évek során, ezért az egy vagy több generációval fiatalabbak szokásait és világnézetét is állandónak, örökké tartónak gondolják.
Létezik azonban a generációk feledékenységének egy másik típusa is, amelynek már valóban komoly hatása lehet mindenki életére, függetlenül attól, hogy melyik nemzedékhez tartozik: ezt generációs amnéziának nevezik. – derül ki egy érdekes írásból, amely a qubit.hu-n jelent meg.
A világunkat a történelem, vagyis a korábbi generációk tettei formálták olyanná, amilyen, de erről is hajlamosak vagyunk megfeledkezni, és az emberek többsége nem tudja vagy nem is akarja magát beleképzelni a közeli vagy távoli múltban élők helyzetébe.
A technológiai vívmányokhoz mindig is nagyon gyorsan hozzászokott az emberiség, de ugyanígy a pozitív társadalmi változásokat megelőző erőfeszítések is feledésbe merülnek: a modern társadalmakban már nem kérdéses a nők választójoga vagy a rabszolgatartás helytelensége.
A generációs amnézia elmélete szerint ugyanakkor ennél nagyobb probléma, hogy a negatív változásokat sem tartjuk számon a mindennapokban, és így gyakran elődeink azon tetteit is hajlamosak vagyunk elfeledni, amelyek eredményeként rosszabb hellyé, élhetetlenebbé vált a világ.
Minden a halakkal kezdődött
Amikor a francia tengerbiológus, Daniel Pauly az 1990-es évek elején a túlhalászat hatásait vizsgálta, arra lett figyelmes, hogy ugyan objektív feljegyzések mutatják bizonyos halpopulációk régóta tartó hanyatlását, a halkutatók minden egyes generációja automatikusan azokat az állományadatokat (egyedszám, sokféleség) fogadta el kiindulási értéknek, amiket az előző kutatók rájuk hagytak.
Pauly 1995-ben írta meg azt a nagy hatású levelét a Trends in Ecology & Evolution nevű folyóiratba, amely erről a vakfoltról számolt be: a kutató „változó kiindulási érték szindrómának” (shifting baseline syndrome) nevezte azt a jelenséget, hogy a tudósok nem veszik számításba az eltűnő fajok lassú hanyatlását, és minden egyes generáció azt a csökkent tengeri biodiverzitást tartja normálisnak, amivel a pályája elején szembesült.
Szintén a kilencvenes években a Washingtoni Egyetem pszichológusa, Peter Kahn egy másik területen számolt be hasonló jelenségről. Az amerikai kutató Houston fekete közösségeit járva igyekezett felmérni, hogy a gyerekek hogyan vélekednek a városi környezet minőségéről. Mint kiderült, a fiatalok tisztában voltak a légszennyezettséggel, és még azt is fel tudták sorolni, hogy melyik amerikai nagyvárosokban tapasztalható hasonló szennyezés, de azt a folyamatot már nem látták át, hogy az évtizedek során hogyan vált Houston az Egyesült Államok egyik legnagyobb légszennyezettségű városává – egyszerűen azt az állapotot fogadták el normálisnak, amibe beleszülettek.
Kahn és kutatótársai szerint minden ember ennek a környezeti generációs amnéziának a rabja.
Itt már nem arról van szó, hogy az emberek elfelejtik, hogy milyen volt a világ, amikor fiatalok voltak, hanem arról, hogy az újabb generációk megjelenésével az emberiség kollektív emlékezete már nem terjed ki arra a természeti és környezeti állapotra, ami évtizedekkel vagy évszázadokkal korábban jellemezte a Földet.
Nem nehéz észrevenni, hogy a generációs amnézia hogyan jelenik meg a klímaváltozás területein. A melegrekordok, a sarkvidéki jég olvadása, a tengerszint emelkedése egyre kevésbé érik el a hírfogyasztók ingerküszöbét, hiszen egyre többen vannak azok az emberek, akik például már arra sem emlékezhetnek, hogy milyenek voltak a kiszámíthatóan és nagyjából egyenletesen négy évszakból álló évek.
Peter Kahn szerint az ilyen típusú generációs amnézia elkerülésére egyetlen megoldás létezik: a fiatalok, az újabb generációk természet- és környezetismereti oktatása. Ezt nem feltétlenül az iskolapadban képzeli el, sokkal inkább a mindennapokban: a gyerekeket ott kell megismertetni a természetes környezetükkel, ahol lehet.
(Forrás: qubit.hu Kép: pexels.com)
